A VILÁGKORMÁNY IDEOLÓGIÁJA

Πρωτεύουσες καρτέλες

A VILÁGKORMÁNY IDEOLÓGIÁJA

Az Öbölháború után, a tömegtájékoztatás gyakorlatilag minden eszközt felhasználva - úgy Oroszföldön, ahogy Nyugaton - folyamatosan köztudatba dobta az “Új Világrend" kifejezést, amelyet először Bush használt, de később más politikusok is felkaptak, beleértve Gorbacsovot és Jelcint is. Az “Új Világrend", amely Egyetlen Világkormány felállítását javasolja - ahogy ezt Bilderberg Hármas Bizottságának ideológusai is nyíltan megvallják -, már nem egyszerűen a világbankárok bizonyos “okkult" csúcsának politikai-gazdasági uralma kérdése. Ez a “Rend" valamiféle sajátos ideológia világ szinten való győzelmét vetíti előre, s azt jelzi, hogy nem csupán technológiai uralomról van szó, hanem “ideológiai forradalom"-ról, “tudati fordulat"-ról, “új gondolat"-ról is. A megfogalmazások szétfolyása, az állandó konspiráció és elővigyázatosság, ezen mondialisták szándékos titokzatossága, egészen az eddigi pillanatig nem tették lehetővé azon új ideológia körvonalainak világos meghatározását, amelyet bolygónk népeire akarnak erőltetni. Irak után azonban, mintha valakinek a parancsára történt volna, feloldottak bizonyos tilalmakat, és publikációk tömege jelent meg, amelyekben kezdték a dolgokat saját nevükön nevezni. Ennek következtében, folyóiratunk (Elementi) szerkesztőségének kipróbált munkatársai által felállított analízis alapján, kísérletet teszünk az “Új Világrend" ideológiai alapelveinek alapjaiban való körvonalazására.

Az “Új Világrend" egy eszkatológikus, messianisztikus vállalkozás, amely azonban nagyban túllépi más, bolygónkra vetített utópiák történelmi formációinak méreteit, mint például a korai protestánsok európai mozgalmáét, a karmatikus kalifátuséét, vagy a kommunisztikus világforradalom célkitűzéseit. Lehetséges, hogy ezen utópiák szolgáltak nyitányként a mondializmus végső formájához kísérletekként, amelyeknek példájára integrációs mechanizmusok, kormányzati struktúrák hathatóssága, ideológiai prioritások, taktikai módszerek stb. működtek. Ha azonban nem létezett volna a kortárs mondializmus, amely úgy a protestantizmus, mint az eszkatológikus eretnekség, valamint a kommunista forradalmak és hosszú évszázadok geopolitikai kataklizmáinak próbálkozásait magába szívta, a végső formulák nem csiszolódtak volna ki - végérvényesen kifejezve azt, hogy ami e megelőző formákban gyakorlatinak és véletlenszerűnek tűnt, az valójában a történelem alapvető tendenciáját folytatta az “Új Világrend" felé vezető úton. Ingadozások, kétértelműségek, pragmatikus mozzanatok és taktikai okokból történő elhallgatások egész sora után, a mai mondializmus végleges formába öntötte alapelveit, az éppen aktuális helyzetre alkalmazva. Ezen alapelveket négy szintre bontva lehet meghatározni. 

Gazdaságilag

az “Új Világrend" ideológiája egész bolygónkon mindenütt megtalálható és mindenre kiterjedő liberálkapitalista, piac-szisztémájú állandósultságot javasol, nem véve tekintetbe annak kultúrkörileg és etnikailag különböző régióit. Minden társadalomgazdasági rendszert, amely a “szocialitás", a “szociális vagy nemzeti igazságosság", a “szociális védettség" alapelemeit tartalmazza, teljesen le kell rombolni és az “abszolút szabad piac" közösségére átalakítani. A mondializmus minden múltbéli játszadozása a “szocialista" modellekkel jelenleg határozottan megszűnik, és a piac liberalizmusa kezd a Világkormány által vezetett bolygónk egyedüli gazdasági meghatározójává válni.

Geopolitikailag

az “Új Világrend" ideológiája feltétlen tiszteletet tanúsít a földrajzi-történelmi értelemben vett Nyugat és Kelet megkülönböztetésének. Még egy-két ország viszonylatában is a nyugati földrajzi fekvésűt részesítik előnyben a tőle keletebbre fekvő szomszédos országgal szemben. A korábban működő szkémát, azaz a Nyugat geopolitikai szövetségét Kelettel a Centrum (például a tőkés Nyugat együtt a kommunista Oroszország nemzetiszocialista Németország ellenében) ellen, a mai mondializmus többé már nem fogadj a el. A nyugati orientáció geopolitikai prioritása egyre abszolútabbá válik.

Etnikailag

az “Új Világrend" ideológiája nemzeti, etnikai és kulturális keveredéshez ragaszkodik, a nagyvárosok kozmopolitizmusának biztosítva abszolút elsőbbséget. A nacionalista és mérsékelten nacionalista mozgalmakat, amelyeket a mondialisták korábban a birodalmi típusú “nagy nacionalizmus" elleni harcban használtak fel, következetesen elnyomják, s számukra ebben a “Rend"-ben többé már nem marad hely. A Világkormány nemzetiségi politikája minden szinten keveredésre, kozmopolitizmusra, melting pot-ra [olvasztótégelyre] stb. fog irányulni.

Vallási

szempontból az “Új Világrend" ideológiája egy bizonyos misztikus személyiség világrajövetelét készíti elő, akinek megjelenése határozottan meg kell hogy változtassa a bolygó vallási-ideológiai arculatát. Maguk a mondializmus ideológusai meg vannak győződve arról, hogy Messiás eljöveteléről van szó, aki új vallás törvényeit mutatja meg az emberiségnek és csodák sokaságát hajtja végre. A materialista, racionalista és ateista tanok mondialisták által történő pragmatikus felhasználásának kora lejárt, most az “új vallásosság" korszakának beköszöntét hirdetik.

Pontosan ilyen kép kerekedik a Hármas Bizottság, a bilderbergi klub, az amerikai Nemzetközi Kapcsolatok Tanácsa ideológusai tanulmányainak elemzéséből, továbbá más szerzőkéiből, akik intellektuálisan szolgálják ki a nemzetközi mondializmust, legkülönfélébb szinteken - “neo-spiritualistától" kezdve, a pragmatista technokraták konkrét gazdasági és strukturális feldolgozásaiig bezárólag.

A Világkormány ideológiája ezen négy szintjének figyelmes áttekintése számtalan komoly kutatás és vizsgálat részét képezi, .amely rész, reményeink szerint lapunk elkövetkező számainak oldalain találja meg a helyét. Egy-két aspektusnál azonban most mégis megállnánk.

Először is, meg kell jegyezni, hogy ez az ideológia sem a ,jobb-", sem a “baloldalra" nem sorolható be. Sokkal inkább a poláris politikai realitáshoz tartozó két metszet tudatos és elvi egymásra fektetése létezik benne. Az “Új Világrend" radikálisan és keményen ,jobbos"-nak tűnik a gazdaság szintjén, ugyanis a személyes felelősség abszolút primátusát, a teljes piaci szabadságot és az individualista étvágy ünnepét hirdeti. Párhuzamosan ezzel, az “Új Világrend" radikálisan és keményen “baloldali" kulturális-politikai vetületben, így a kozmopolitizmus ideológiája, a hagyományos erkölcs egybemosódása a liberalizmus kozmopolitizmusával - például - a “baloldali" prioritások sorához tartoznak. A gazdasági ,jobb"-szerűség összemosása az ideológiai “bal-oldalisággal" szolgál a modern mondialista stratégia koncepciós tengelyéül, az eljövendő civilizáció alapformájául. Ez a kétértelműség már magában a “liberalizmus" terminusban is megjelenik, ami gazdasági síkon “abszolút piaci gazdaság", ideológiai síkon pedig - a “mindent-megengedhetőség puha ideológiája". Ma már teljes megalapozottsággal ki lehet jelenteni, hogy a Világkormány a maga saját diktatúráját nem a “totális zsarnokság", hanem a “liberalizmus" elveinek alapján fogja kialakítani. És nyilvánvaló, hogy pontosan ezen esetben a különös eszkatológikus paródia, amelynek valóságaként az “Új Világrend" feltűnik, befejezett és végleges lesz.

Másodszor, mind stratégiailag, mind kulturálisan a Nyugat követendő, amely fejébe vette az “Új Világrend" geopolitikai elméletét, vagyis, hogy a fényteli oldal az, ahol lemegy a Nap, a Történelem Napja. A mondialista vállalkozások megvalósításának utolsó stádiumában a természeti szimbolizmusnak teljességgel és végletesen egybe kell esnie a geopolitikai szimbolizmussal, s az azt megelőző geopolitikai átfedések, manőverek és politikai szövetségek, amelyeket a mondialisták korábban saját céljaik elérésére használtak fel, ma átadják helyüket a körülhatároltan kikristályosult és egyszerűen belátható geopolitikai logikának.

Harmadszor, a Messiással, akinek eljövetelét minden romlott és tévelygő mondialista intézmény szolgálni hivatott, az olyan ortodox vallási tradíciók szemszögéből, mint amilyenekkel például a Pravoszláv Egyház és az Iszlám rendelkezik, egyértelműen és minden kételkedés nélkül csak az Antikrisztus fenyegető alakja hozható kapcsolatba. Ahogy magából az apokaliptikus dráma logikájából következik, az utolsó összeütközésben egymás között nem a szentnek és a világinak, nem a vallásnak és ateizmusnak, hanem a szentnek és a szentségtelennek, a vallásnak és az ál-vallásnak kell megharcolnia harcát. Ezért van az, hogy a Világkormány Messiása nem egyszerűen “kulturális projekt", új “szociális mítosz" vagy “utópista groteszk", hanem valami - ezeknél sokkal komolyabb, reálisabb és félelmetesebb.

A Napnál is világosabb, hogy a mondializmus ellenzői és az “Új Világrend" ellenségei, ahová magukat lapunk munkatársai is sorolják, kötelesek ezen ideológia vonatkozásában határozottan tagadólagos pozíciót felvenni. Ez azt jelenti, hogy magától értetődően olyan alternatív ideológiát kell szembeállítanunk a Világkormánnyal illetve terveivel, amelynek formája többé-kevésbé könnyen megkapható az “Új Világrend" tanainak tagadásából kiindulólag. Ezen ideológia, gyökereiben szembeszállva a mondializmussal, ugyanúgy négy szinten írható le.

Gazdaságilag

társadalmi egyenlőség, szociális védettség, “egységes" nemzeti faktor prioritása a termelés és elosztás rendszerében.

Geopolitikailag

egyértelmű keleti orientáció és szolidaritás a még keletebbi geopolitikai szektorokkal, például területi konfliktusok vitájában és így tovább.

3.)Etnikailag

hűség a népek és államok nemzeti, etnikai és faji tradícióihoz, nagy megkülönböztetéssel élve a birodalmi típusú “nagy nacionalizmus" javára, a szeparatista elhajlású “kis nacionalizmus" ellenében.

Vallási

szempontból teljes odaadás az eredeti és hagyományos vallási formáknak, amelyek egyértelműen azonosítják az “új vallásosságot", az “Új Világrendet" és a Messiást az eszkatológikus dráma legbaljósabb személyével - az Antikrisztussal (arabul al-Daddzsal).

Az anti-mondialista ideológiai harc frontjának a “jobboldali" és “baloldali"-nak mondott ideológiák elemeivel egyaránt rendelkeznie kell, de nekünk magunknak politikai értelemben “jobboldalinak" kell lennünk (azaz “nacionalistáknak", “hagyománytisztelőknek" stb.), s “balosaknak" közgazdasági értelemben (azaz a társadalmi igazságosság, a “szocialitás" stb. támogatóinak). Noha az efféle egységesítés nem tűnik éppen megszokott és megengedhető politikai programnak, megkerülhetetlen követelmény a harc adott szakaszán.

Kelet geopolitikai elsőbbsége arra kötelez bennünket, hogy radikálisan utasítsunk el minden olyan “Ázsia-ellenes" előítéletet, amely mostanság az orosz “jobboldalra" is jellemző, az “európai jobb" mára egyáltalán nem aktuális idétlen példája hatásának nyomán. Az “Ázsia-ellenesség" az “Új Világrend" kezére játszik.

És végül, az egyházakhoz való hűség, hűség a szentek tanításaihoz, elkerülhetetlennek és legfontosabb alapelveknek tűnnek az anti-mondialista harcban, ugyanúgy, mint ezen harc lényege és értelme az Igaz Isten választásában, a “jobboldali oldal", a “jó oldal" választásában. És semmi más, csakis Isten Fiának választása ezen rettenetes úton tud megvédeni bennünket a kísértéstől, a bűnbeeséstől, a csábítástól, a pusztulástól. Az Ő katonáivá kell válnunk, az Ő seregévé, szolgáivá és küldötteivé. Világkormány -sötét erők utolsó felkelése az Ég ellen. Győzelmi toruk pillanata rövid ideig tart majd. Azok öröme, akik az “Istenben való Igazság és Szabadság értelmében utolsóként harcolók" soraiba állnak -örök.

Az Igazság az, hogy a Megmérettetés “hirtelenül jövel".

(Elementi - Eurázsiai Szemle, 2. szám, 1992)

 

(Ford.: Gazdag András)