E helyütt a pestis isteneinek mitológiai értelmezéséhez szeretnék visszatérni. A mezopotámiai hagyományban ilyen istenek voltak Erra és Nergal. Úgy tartották, hogy az emberi világban megjelenő pestis, dögvész, járvány bizonyos epifániát jelent, egy magasságbéli istenség megnyilvánulását, ami ekkor betör az emberi világba.

Fel kell hívni a figyelmet egy különös sajátosságra: a szerencsétlenségek, tragikus események bekövetkeztét, emberek és állatok pusztulását, a folyók mérgezővé válását, vagy az éhínség, a szenvedés és a nélkülözés eljövetelét – az emberek valamikor Isten beavatkozásának tulajdonították.

Az ősi zsidó monoteista hagyományban úgy tartották, hogy a ragályok, a járványok az egyetlen Istentől –  Jahvétől – erednek, aki egyszerre kegyesen jutalmazza népét, ugyanakkor könyörtelenül bünteti is, amikor az letér az Isten által kijelölt útról, megfeledkezik az istenségről és a földi dolgokba túlságosan belemerül. Emiatt büntette a bibliai Isten Szodoma és Gomora lakóit, vagy sújtotta Noé idejében özönvízzel a bűnösöket.

A pestis politeista felfogásban is valamilyen epifánia, egy istenség megnyilvánulása, aki ennek révén mutatja meg az embernek, mily gyenge, nyomorult és halandó. Az ember egy elhamvadó világban él. Az istenek, Erra és Nergal csak emlékeztetnek: hamu vagy; porból vétettél és porrá leszel; akaratod, örömeid, biztonságérzeted, élvezeteid semmik az istenség szemében. És ha Isten úgy akarja, visszavet téged a semmi állapotába, hamuvá változtatva. Íme a mitológiai keret.

Valójában a pestis istenei emlékeztetnek az emberi léptékre, ami összehasonlíthatatlanul kisebb, mint az isteni lépték. Ha alaposan megvizsgáljuk a bibliai történeteket, kiderül, hogy a pestisnek, a ragálynak, a járványnak ugyanez a szerepe – Isten megbünteti az embereket, demonstrálva korlátoltságukat, gyarlóságukat. A pestis- és kolerajárványoknak, a dögvészeknek ez az értelmezése teljesen bevett volt a középkor végéig – annak ellenére, hogy a keresztény Isten irgalmas, és még saját fiát sem sajnálta feláldozni az emberek megváltásáért, bizonyos esetekben éppenséggel kegyetlen pedagógiát alkalmazva vezeti vissza embereket a helyes útra. Amikor az emberek nem helyesen értelmezik mindezt, akkor Isten durva módon kezd beavatkozni, megmutatva az igaz utat a megváltás felé.

Az istencsapásnak, a pestisnek, a ragálynak, a járványnak e szakrális értelmezésben (mind a keresztény, mind a pre-krisztiánus – zsidó és politeista kontextusban) – létezik egy alapvető jellemvonása: a járvány, a természeti csapás, a katasztrófa bizonyos értelemmel bír, és ez szinte mindig ugyanaz: amikor az emberiség emberi mivoltából kivetkőzni készül, amikor az emberek gőgjükben már-már mindenhatónak hiszik és túlontúl nagyra tartják magukat – akkor a magasabb létszintű, tudatosabb, hatalmasabb és erősebb istenség helyre teszi az embert. Porból vétettél, légy tehát alázatos! Isten szolgája vagy, ne lázadj Isten ellen! Szövetségre léptél Istennel (judaizmus), egységre, frigyre, eszerint kell élned, és ne lázadj a magasabb, szellemi, mennyei rend ellen! Be kell tartanod bizonyos (családi, politikai, állami, hierarchikus és vallási) szabályokat. És mikor azt mondod, hogy te ezekről nem akarsz tudomást venni, nos, akkor eljön a pestis. Gondolhatnók, hogy a járvány megkegyelmez az igazaknak és csak a bűnösöket bünteti. De nem! Az igaz ember mindössze nem szenved annyit a járvány alatt – készen áll a halálra, az Istenszolgálatra, azt is világosan látva, hogy az Úr miért bünteti az emberiséget, s így mindezt az isteni igazságosság megnyilvánulásának látja. Amikor eljönnek a pestis istenei, vagy amikor az egy Isten elküldi a pestist, az igaz csak megerősödik igazságában.

A terápia azonban legfőképpen a bűnösnek szól – aki túl nagyra tartja magát, s azt hiszi, hogy már tökéletesen tud mindent, s oly fejlett tudománnyal bír, hogy neki már nincs szüksége Istenre, tud ő magáról gondoskodni. Ám ez csak egy eltévelyedett, Isten ellen lázadó gondolat, amit a járvány visszaszorít az annak megfelelő keretek közé.

A járvány értelemmel bír. A járvány a transzcendens, isteni, szakrális dimenzió megnyilvánulása az emberi világban, amely megfeledkezett erről a dimenzióról. Ennek megfelelően ha visszatérünk ehhez az értelmezéshez – a járvány szakralitásához -, megfelelőképpen értelmezhetjük, hogy mi történik velünk a recens koronavírus járvány időszakában. Mivel a lényege ennek is ugyanaz, miért különbözne más korok járványaitól? A jelenkori emberiség technológiai képességeiben bízik, hiszi, hogy feltérképezheti a génállományt, ugyanazon liberális piaci logika szerint irányíthatja a bolygón élő emberek milliárdjainak életét, elboldogulhat Isten, az istenek, rítusok, egyházak, szertartások nélkül; és meg tud felelni minden kihívásnak a puszta ész segítségével.

Aztán jön a koronavírus és azt mondja: – Szó sincs róla! Ti barátaim, semmik vagytok! Csak por és hamu vagytok! Kevesek vagytok, romlottak, gyarlók, rusnya férgek, akik teljes tévképzetben élnek saját fontosságuk tekintetében! Térjetek vissza saját arányaitok közé! Emlékezzetek, hogy mi az Istenfélelem, és hogy Isten büntetése rettenetes! Bűnösösök vagytok, erőszakosan túlléptétek a számotokra kijelölt kereteket, megszegtétek Isten veletek kötött szövetségét. Áthágtátok az emberlét határait. Elragadott titeket az ördög, a Sátán, titánként lázadva az istenség ellen – vegyétek hát a koronavírust, a járvány, az istencsapást!

És ez a legjobb lecke számotokra: ha nem tértek meg eltévelyedéseitekből, el foglak pusztítani benneteket, és másik emberiséget fogok teremteni, vagy akár véget is vetek a világnak.

Ez a járvány isteni alapelve – ez a járvány értelme, a járvány üzenete, a járvány narratívája: hagyj fel eddigi életviteleddel, térj vissza Isten útjára, saját arányaidhoz, a földi emberiség számára kiszabott mértékhez! Állj meg, és gondold át az életedet!

Ma ez az értelmezés lehetne keresztény, muszlim, judaista, vagy más hagyományon belüli (buddhista, hinduista vagy akár más egyéb). Azonban a recens koronavírus-járvány e (tág értelemben vett) vallási értelmezése a legkevésbé sem mainstream. Folyvást arról beszélünk, hogy hány maszkra van még szükségünk, hány lélegeztető gépet kell még beszereznünk, hány új klinikát kell felépítenünk és milyen óvintézkedéseket kell annak érdekében bevezetnünk, hogy ne terjedjen tovább a vírus, és így minél többeket megmenthessünk.

Úgy tűnhet, minden rendben van. De nem gondoljátok, hogy ha kísértjük a pestis isteneit csak rontunk a helyzetünkön, mondván: a járvány átvészelhető, megbirkózunk vele; Istennek nyoma sincs, csak a saját erőnkben bízhatunk, emberi erőfeszítésekkel kell legyőznünk? Ezzel nem csak súlyosbítjuk helyzetünket? Megismerve a pestis vallási, metafizikai értelmezéseit, valóban ez a válaszunk? És mi van, ha a pestisnek tényleg van értelme, ha a járvány azt akarja megmutatni számunkra, hogy rossz irányba haladunk, hogy irányt kell váltanunk, és meg kell változtatnunk a civilizáció alapjait, és hogy az immanensbe vetett hitünknek túl nagy teret engedtünk; és már az emberben sem hiszünk, hanem minden bizalmunkat árukba, tárgyakba, technológiákba, mesterséges intelligenciába, génállományokba és egy teljesen testetlen racionális technokrata lelkületbe vetjük, amely nem is emberi már, hanem leginkább a Sátánra és az ördögre emlékeztet?

Érdekességképpen, Nergal – a pestis istene az akkád mitológiában – leszáll a pokolra, azzal a szándékkal, hogy a fejét vegye az alvilág úrnőjének, Ereskigálnak. Ott a királynő foglyul akarta ejteni, ám Nergal kardot rántott, a hajánál fogva megragadva, rákiáltott: „És most te némber elvágom a torkodat!”  Ekkor Ereskigál, az alvilág úrnője térdre rogyott a pestis istene előtt, és könyörögve így szólt: „Akkor inkább vegyél feleségül”. Az akkád történet ezzel ér véget. De, ami érdekes, hogy Nergál a Napisten, a pestis istene, azért száll le a pokolra, hogy ott rendet tegyen, és helyre tegye az alvilág úrnőjét, aki fellázadt az isteni rend ellen.

Ez egy nagyon lényeges mítosz. A pestis okkal, valami miatt jön el – azért, hogy minket alázatosakká tegyen, hogy földi, anyagi lényünket visszategye a léthierarchiában, a teremtmények hierarchiájában a megfelelő helyre.

A járványistenek alázatra tanítanak minket. A monoteista kultúrákban a járványokat Isten küldi, hogy az embert emlékeztesse, mennyire jelentéktelen és gyarló is ő valójában.  És ha rendkívüli állapotok kihirdetésével, még több maszk és lélegeztetőgép beszerzésével, csak orvosokra támaszkodva küzdünk a járvány ellen – akkor mint Ereskigal, azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök –, s ha le is fogjuk győzni önerőből a járványt, nem fogunk változtatni életmódunkon, tovább fogunk szórakozunk, és úgy fogunk élni, mint korábban, helyre fogjuk állítani a kapitalista világgazdaságot, szekuláris értékeinket, a szórakozásunk eszközeit, és önjáró emberiségünk útját; folytatni fogjuk a csúcstechnológiák és a mesterséges intelligencia területén folyó kutatásokat, társadalmunk modernizálását és digitalizálását, a járvány és a karantén alatt mindenkibe mikrochippet fogunk ültetni, és így fogunk túljutni a járványon. És ezzel egyszerűen elkerülhetetlenné tesszük a végzetünket. Ez a fő probléma. Küzdjünk? Igen, küzdjünk a járvány megfékezéséért, a továbbterjedés megakadályozásáért. Igen, ez helyes. Ám a legfontosabb az, hogy ha elfeledjük a valódi okot, hogy miért van itt e járvány, a koronavírus, még ha sikerül is megbirkóznunk vele, életmódunk, társadalmunk, értékeink lényegi megváltoztatása nélkül – nem tesszük-e menet közben saját magunkat és az egész emberi életet még rosszabbá?

Éppen ideje lesz a karantén idején alaposan elgondolkozni a pestis isteneinek ezen üzenetén…

Fordította: Brunner Balázs
Lektorálta: Baranyi Tibor Imre

(Szent Korona Rádió)