Interjú Seyyed Hossein Nasr-ral

- Jay Kinney-

 

Seyyed Hossein Nasr ma a világ egyik legnevesebb muszlim vallástudósa. Könyvei jelentős tanulmányok az iszlám művészetekről és tudományokról, a szúfizmusról, az iszlám szentekről, valamint a muszlim hagyomány magyarázatai a modern világban. Szerkesztésében jelent meg az Iszlám Spiritualitás című kiváló kétkötetes munka a “Crossroad" kiadónál. Jelenlegi pozícióját - a George Washington Egyetem iszlám tanszékének professzora -megelőzően, Nasr vezette az iráni Királyi Filozófiai Akadémiát Teheránban, ahol számos vezető szúfi és iszlám tudós, köztük Henry Corbin, T. Izutsu, William Chittick vagy Peter Lamhorn Wilson, végzett tudományos kutatásokat Akárcsak Muston Smith, akivel a Gnosis című folyóirat e témában már szintén készített egy interjút, Nasr régóta a René Guénon, Frithjof Schuon, Ananda Coomaraswamy és mások által meghatározott tradicionális szellemi irányzathoz kapcsolódik. A következő interjúban, amely 1995 májusának elején készült San Francisco-ban, Nasr az iszlám és a Nyugat közötti ellentétről, a modern élet tradicionális kritikájáról, és néhány olyan nagy vitát kiváltó gondolkozóról szól, mint René Guénon vagy Julius Evola.

 

 

Kérdező: Az Önhöz hasonló személyiségek erőfeszítései ellenére, az iszlámról alkotott nyugati közfelfogást úgy látszik leginkább a harciasságról, illetve a fundamentalistákról szóló beszámolók határozzák meg. Ha adódna rá lehetősége, mi az, amit az iszlámmal kapcsolatban leginkább tisztázna a nyugatiakkal?

 

Seyyed Hossein Nasr: Először is, az iszlámról Nyugaton kialakult kép nem a véletlen műve. Olyan különböző csoportosulások és lobbyk összehangolt erőfeszítéseinek eredménye, amelyeknek e képből hasznuk származik.

 

Másodszor, az Iszlám egy mai napig élő civilizáció. És minden élő teremtménynek megvannak a maga saját normái, ritmusai. Ezt a civilizációt, amely saját benső dinamikája szerint akar működni, számos ember úgy kezeli, mint ami fenyegeti a nyugati érdekeltségeket. Következésképpen ennek erőivel szembehelyezkedik. Amikor egy civilizációban van energia, s a külső nyomás nem engedi, hogy ez a saját benső erői szerint élje ki magát, az gyakran extrém megnyilvánulásokhoz vezet. Történelme során az amerikai civilizáció is átélte ezt jelenséget. Oklahoma City csak az egyik legújabb epizód.

 

Azt, amit iszlám fundamentalizmusnak és harciasságnak neveznek, a következők fényében kell értelmezni: ha az iszlám civilizáció olyan szabadon határozná meg saját napirendjét s tevékenységét, mint a nyugati civilizáció, erőszak — ami bizonyos fokig minden társadalomban megvan -akkor is létezne, ám jóval kisebb mértékben, mint azt napjainkban tapasztalhatjuk. Több iszlám ország jelenlegi kormánya nem közvetlenül az emberek által lett megválasztva, s egy olyan kormányzó kisebbséget takar, amely még a gyarmati időkből maradt vissza. Emiatt e kisebbségnek sokkal fontosabbak a nyugati érdekek és jóval inkább sajátjuk a nyugati világnézet, mint az emberek döntő többségének.

 

Kérdező: Ügy látszik, az iszlámmal szimpatizáló nyugatiakat az iszlám spirituális szépsége, esszenciája ragadta meg. Ezzel szemben az az arculat, amit az iszlám civilizáció látszólag Nyugat felé mutat, egy nagy mértékben politikai arculat, és ez az, ami más népeket nyugtalanít.

 

Nasr: Nos, manapság a Nyugat sem éppen az Assisi Szent Ferenc-féle arcát mutatja az iszlám világnak. Csupa politika, ökonómia, és mintha más célja se lenne, csak olcsón megkaparintani az olajat. És hogy mit mutat az iszlám világ a Nyugatnak? Ez sajnos szükségképpen ugyanaz az arc kell hogy legyen, mint amit a Nyugat mutat.

 

A különbség az, hogy a Nyugat nem a kereszténység közvetítője, mert a kereszténység már rendkívül gyönge. A kereszténység közvetítője évszázadokkal ezelőtt volt, ma azonban már nem az. Ma a nacionalizmus jegyében lép fel és a demokráciához, sőt a marxizmushoz hasonló modern ideológiák szószólója. Mindenkinek meg kell értenie, hogy az iszlámról messze nem kimerítő az a kép, amit politikai, ökonómiai és hadászati behatásokra válaszolva mutat.

 

Vegyük valamely civilizációt, például Indiát. Itt nagymérvű spiritualitás él, mind a mai napig. Ám amikor India nukleáris fegyvereket, az Indiai-óceán leghatalmasabb hadiflottáját és egyebeket állít elő, erről az embereknek nem a Védánta Társaság jut az eszébe. Ez azonban ugyanannak a civilizációnak a része. Amikor politikai, ökonómiai és hadászati érdekek kérdése lép előtérbe, India egyetlen másik néptől sem különbözik semmiben.

 

Kérdező: Számos konfliktus abból származik, hogy a Nyugat ideológiaként erőteljesen a szabadságot hangoztatja. Ezzel szemben az iszlámban a legfőbb értéknek az Istennek való alárendelődés látszik. Ehhez jönnek azok a szervezetek, például az Iszlám Jihad, amelyek félreérthetetlenül hangoztatják: “A körülöttünk lévő társadalomnak késznek kell lennie alárendelődni a mi Shariah értelmezésünknek "., Nyugati felfogásban ez az egyéni szabadság megsértése.

 

Nasr: Önnek igaza van; ez az egyik ok. Ez azonban nemcsak a szabadság kérdése, hanem az individualizmusé, ami nem éppen ugyanaz, jóllehet Amerikában összekapcsolják ezeket az eszméket. A szabadság értelmezése kapcsán Nyugaton is hatalmas vita dúl. Hegel és a hegeliánusok például pontosan egy, az individualizmusnál nagyobb egésznek való alárendelődésként értelmezik a szabadságot.

 

A kérdés azonban még ennél is összetettebb. Tudniillik az egyénnek Nyugaton is alá kell vetnie akaratát ennek vagy annak a csoportnak vagy a nemzetnek. Ez az, ami miatt száz és százezrek haltak meg a második világháborúban. Kisebb léptékben ugyanez vonatkozik azokra az emberekre, akik valamely konkrét párthoz vagy ideológiához csatlakoznak, kezdve a különböző vallási csoportoktól, egészen a legszélsőségesebb politikai pártokig.

 

Az iszlám világban az Ön által említett kis csoportok nem alkotnak többséget. A döntő többség (a többnyire nem iszlám) kormányok elnyomása alatt él, amelyek megszabják neki mit tehet, s mit nem. A helyzet ily módon igen bonyolult, amely, úgy gondolom, nem egyszerűsíthető a szabadság-alárendelődés ellentétpár kettősségére.

 

Mind a keresztény, mind a zsidó hagyományban ismeretes az eszme, miszerint a szabadságot az istennek való alárendelődés révén lehet elérni. A keresztény szellemiségben ez rendkívül lényeges. Talán nem hangsúlyozzák annyira, mint az iszlámban, de hogy hangsúlyozzák, az bizonyos. E pont tekintetében, spirituális szinten, úgy gondolom, a két hagyomány nagyon közel áll egymáshoz.

 

Kérdező: Némileg irányt változtatva. Ön a műveiben főleg a tradicionális iszlámról ír. Ugyanakkor az Egyesült Államokban él, amely a valaha létezettek közül talán az egyik legkevésbé tradicionális társadalom. Gondolja, hogy napjaink “globális falujában " még mindig lehetséges tradicionálisan élni?

 

Nasr: Először is nem hiszek a “globális faluban". Ezt afféle eufemizmusnak tartom. Még mindig léteznek nagymérvű különbségek a föld különböző típusú társadalmai között, sokkal nagyobbak, mint amilyenekkel számolunk. Mivel a CNN eljut a legkisebb német településektől egészen a szumátrai falvakig, azt hisszük, egy “globális faluban" élünk. Én azonban úgy gondolom, messzemenőkig mást jelent itt élni, mint Egyiptomban, vagy Indiában, vagy Japánban. Természetesen értem mire céloz: létezik egyfajta életmód, amely Nyugaton alakult ki, s jelenleg a Föld más részein is nagyban elterjedt.

 

Nem éppen a legkönnyebb, de mindenképpen lehetséges ma is tradicionálisan élni. Ám amikor - én és velem együtt mások - tradícióról beszélünk, mindenekelőtt egy igazságot értünk ezen; elfogadják, vagy sem, a tradíció mindig az igazsággal lesz egy. Másrészt lehetséges bensőleg megélni mindezt. Ma már nincs a világon egyetlen olyan hely sem, ahol igazán tradicionális társadalomban lehetne élni, beleértve azt a bizonyos kis szumátrai falvat is; mindazonáltal még ettől is nagyon erősen különbözik San Franciscóban élni. A világ legutolsó tökéletesen tradicionális civilizációit, egy buddhistát és egy muszlimot, egy időben rombolták le: Tibetet és Jement. Ezek a tradicionálisan többé-kevésbé még intakt társadalmak példái voltak. Ez a lehetőség ma már nem létezik. Vannak viszont a tradicionális életnek olyan elemei, amelyek tovább éltek: a nem-nyugati világban jóval inkább, mint a nyugatiban.

 

Amerika különleges esetet képez. Egyrészt itt van, miként Ön is mondta, a világ legkevésbé tradicionális társadalma. Másrészt, még mindig vannak olyan területei, amelyeket még nem dúltak fel teljesen, s ahol úgy mentálisan, mint fizikailag lehetséges tradicionálisan élni, és ez például Nyugat-Európában már messze nagyobb nehézségekbe ütközik.

 

Kérdező: Amikor területekről beszél, a Blue Ridge Mountains-ből indul ki?

 

Nasr: Ez csak a legkülsőbb értelmezés. Egy benső, pszichológiai területre is gondolok. Természetesen vannak fizikai területek is, amelyek nem elhanyagolhatóak. Még a városokban is, és a New York-ihoz hasonló néhány szélsőséges esetet kivéve, itt nincs az az elképesztő összesűrűsődés, mint mondjuk Nyugat-Európában.

 

Vegyünk egy gyakorlati példát: tegyük fel, Ön egy muszlim Amerikában, akinek szüksége van egy imaszobára olyan szőnyegekkel, amelyek a tradicionális iszlám miliőre emlékeztetik, s amelyben az iszlám művészet esztétikai jelenlétében élhet. Egy átlagos jövedelmű ember ezt Amerikában sokkal könnyebben megteheti, mint Európában, ahol ez nagy erőfeszítésekbe kerülhet.

 

Kérdező: Szólna néhány szót arról, hogy Ön hogyan mozdítja elő az említett benső tradicionális életet?

 

Nasr: Először is, a tradíció nemcsak intellektuális elfogadást jelent, hanem egy tradíció szerinti életet. Mi ezen azt értjük, hogy elfogadni a nagy történelmi, kinyilatkoztatott vallások egyikét és azt a Tradíciót, amelyből ezek származnak: a kereszténység, az iszlám, a judaizmus, a buddhizmus, a taoizmus, a konfucianizrnus és a többi.

 

Ez már eleve gondoskodik egyfajta metaindividuális keretről, s nem kényszerít rá, hogy az ember minden problémát egyénileg oldjon meg. Bizonyos értelemben az élet számos buktatóját még azelőtt kiküszöböli, hogy az ember elbotlana rajta. Magamról ritkán beszélek, de ha már megkérdezte, ez számomra személyesen első sorban azt jelenti, hogy muszlimként élni. Követni a shariah elemeit, az iszlám isteni törvényeit, amelyeket lehet követni. Maga az isteni törvény mondja, hogy Isten nem kívánja tőlünk, hogy olyasmit kövessünk, amit nem lehet követni. Ez része az isteni törvénynek. Az egyik meghatározza az ember mindennapi imáit, a másik megerősíti azt, aki elgyengül a Ramadan idején. Tartózkodunk a hazudás, a csalás, a gyilkosság, a bálványimádás és a hasonló fő bűnöktől; betartjuk a Tíz Parancsolatot, amelynek a judaizmussal és a kereszténységgel együtt vagyunk részesei.

 

Ezen kívül természetesen követjük az étrendi előírásokat, tartózkodunk a sertéshús és az alkohol fogyasztásától, ami az ember életének egy rendezett, fegyelmezett keretet ad. És ez felettébb fontos. Ez adja meg az ember életének ritmusát. Aztán ennek a bázisán, természetesen vannak titkosabb, benső gyakorlatok, amelyek esetemben a szúfizmushoz kapcsolódnak. Ez transzformálja a lelket, a memóriát, a koncentrációt, bensőleg összpontosítva arra a spirituális valóságra, amelyet külsődlegesen soha nem lehet elérni.

 

Kérdező: Ön olyan összefüggésben említette a világ nagy történelmi vallásai egyikén belüli életet, mint a tradicionális létszemlélet részét. Mégis, e vallásokon belül a hívők zömének nagy nehézségekbe ütközne elsajátítani az univerzális rátekintést, mondván, hogy az övék az egyetlen helyes szemlélet. Számtalan muszlim idézné a Szent Koránt, miszerint az iszlám túlhaladja a judaizmust és a kereszténységet, Mohamed pedig a Próféták Pecsétje. Mindig furcsálltam, hogy a tradicionalistáknak igent kell mondaniuk például a hinduizmus őszinte követésére, ami majdnem közvetlenül ellentmondani látszik az ábrahámi tradíció monotheizmusának.

 

Nasr: Nos egyáltalán nem hiszem, hogy itt ellentmondás lenne. Azt azonban lényeges megjegyezni, miért tesszük ezt, és hogy a hinduizmus valójában miért nem mond ellent az igazságnak. Valamely vallás követőinek java részét más vallások jelenléte nem zavarja. A vallás e világban lelkünk oltalmazója, s nem olyasmi, ami más vallások kapcsán kifejti az igazságot. Természetesen minden vallásban van valami abszolút, máskülönben az emberek nem követnék őket.

 

Az emberi történelem rendezettebb időszakaiban, lett légyen az ember bárhol, s annak ellenére, hogy például Perzsiában együtt éltek az örmény keresztények és a muszlimok, vagy a buddhisták és a hinduk, vagy Kínában a muszlimok és a konfuciánusok, minden vallás egy önmagában zárt, elszigetelt világhoz hasonlított: betöltötte híveinek eleven életterét. Néha ugyan voltak háborúk a más vallások követői között, azonban nem ez volt az általános. Afféle modus vivendi volt kialakulva, egy gyakorlati alapon nyugvó életmegoldási mód, anélkül, hogy theológiákkal és metafizikákkal vesződtek volna.

 

Ma nem ilyen időszakban élünk. A más vallások iránti érdeklődést először is az teszi oly intenzívvé, hogy a modern világ elpusztította az utat, amelyen a kereszténység mentálisan és fizikailag betöltötte az életteret egy keresztény számára. Ez egy vákuumot hozott létre, ami számos, vallás iránt érdeklődő embert más irányokba való tájékozódásra kényszerített.

 

Másodszor, ma különböző népek keverednek a világban, amelyben a - minden vallást tagadó - szekularizmus is jelen van. Ez tette szükségszerűvé világosan kifejteni azt a doktrínát, amelyet Frithjof Schuon az összes vallás transzcendens egységének nevezett. Nem arról van szó, hogy ez korábban ne lett volna meg akár például a iszlámban, amely, lévén az utolsó monotheista vallás, a próféták korszakának pecsétje, az Eredet univerzalitásához tér vissza.

 

Ez az egyébként, amiért az iszlámot egy könyvemben a terminális és primordiális vallásnak nevezem.

 

A Korán mindig szól az igazság egyetemességéről. Azt mondja, nincs nép, akinek Isten ne küldene egy könyvet. Van a Prófétának egy hadiih-ja, amely szerint a próféták száma 124.000, ami nyilvánvalóan elég nagy szám ahhoz, hogy az igazság mindenkihez eljusson, az ausztráliai bennszülötteket és a különböző észak-amerikai törzseket is beleértve.

 

A történelmi iszlám a szóban forgó eszméből többet hordozott, mint a kereszténység, aminek elsősorban az az oka, hogy a kereszténység, kiváltképp ennek nyugati formája, theológiailag nem Istent, hanem magát Krisztust abszolutizálta. Vagyis inkább a vallás lett abszolutizálva, mintsem a vallás eredete. Földrajzilag pedig el volt szigetelve Nyugat-Európában; gyakorlatilag az iszlám volt az egyetlen más vallás, amit ismert.

 

Ellenben az iszlám a világ középső zónáját akarta birtokolni, így aztán még a modern időket megelőzően, szülőföldjén találkozott a judaizmussal és a kereszténységgel; a zoroaszterizmussal, a mithraszizmussal, a manicheizmussal, a különböző iráni vallásokkal, miután Perzsiába érkezett; találkozott a hinduizmussal és a buddhizmussal Sindben, később Kasmírban, s végül magában Indiában. Azt követően átment a Selyem Úton, találkozva a sámánizmussal, majd a konfucianizmussal s legvégül a taoizmussal.

 

Bizonyos helyeken és időkben a vallások transzcendens egységének princípiumát korábban is kifejtették. Anatóliában például, ahol a kereszténység és az iszlám együtt élt egymással, Jelaleddin Rumi és a hozzá hasonló mesterek olyan költeményeket írtak, amelyek szellemükben szinte tökéletesen megegyeznek azzal, amit Frithjof Schuon és a többi tradicionális szerző írt a kinyilatkoztatás egyetemességéről. Éppen ezért az, aki ismeri a perzsa költészetet, sokkal nyitottabb eme perspektíva tekintetében. Én például már ötéves koromban tudtam olyan verseket, amelyeknek mondanivalóját később Guénon és Schuon nagy metafizikai tanulmányaiban láttam viszont, ama tényről, hogy a vallás Istentől származik: a külső forma elválaszt, a benső valóság pedig az, ami egyesít. Történetesen Ruminak van egy olyan négysorosa, amelyben pontosan ugyanezt mondja.

 

Később a középkori Spanyolországban, egy emlékezetes időszakban, a három nagy monotheista vallás valósított meg harmonikus együttműködést. A zsidó taníthatta a muszlimot, a muszlim a keresztényt és így tovább, oda-vissza. Megszületett Ibn 'Arabi nagy tanítása, amely ismételten a kinyilatkoztatás egyetemességéről beszélt, s hogy a Logos miért nemcsak egyszer, hanem többször nyilatkozik meg. A jelenkorban a tradicionális szerzők tűzték maguk elé egyik fő feladatként ezen eszme kifejtését. Ezért ha ma az ember tiszta metafizikáról és isteni tudásról szól, azt is ki kell fejtenie, miért van az, amit eme perspektívát összegző "Knowledge of the Sacred" című könyvemben a “szakrális formák sokszerűségének" nevezek. Ez kiolvasható Guénon műveiből is, de e témának Frithjof Schuon az igazi mestere. Ő valóban kezünkbe adja a kulcsot, hogy képesek legyünk belépni más értelmezések univerzumaiba, anélkül, hogy a sajátunkat vagy a másokét relativizálnánk.

 

Schuon szerint végső soron csak az Abszolút, ami Abszolút; csak az Egy, ami Egy. Mivel azonban ez egy részleges univerzumban tükröződik vissza, létrejön az, amit nagyon helyesen “relatív abszolútnak" nevez. A Tórah abszolút a zsidó nép számára, Krisztus a kereszténység szamára, a Korán, Isten Szava abszolút az iszlám számára, Siva és Visnu abszolút a hinduizmusban.

 

Hogyan érthetnénk ezt meg anélkül, hogy kárt tennénk abban a szakrális minőségben, amelyet minden vallás kiterjeszt eme abszolutizált epiphániákra? Ugyanakkor meg kell értenünk azt is, hogy ezek már a relativitás világában vannak; csak az Abszolút, ami Abszolút. Ez egyszerre művészet és tudomány, ami nem érthető mindenki számára, kiváltképp napjainkban.

 

Itt mindig a modern csillagászat példáját szoktam felhozni. Mindannyian elfogadjuk ugyebár a modern tudományokat és elhiszünk bármit, amit a csillagászok mondanak. De ténylegesen hányan élünk aszerint, hogy a mienk a számtalan naprendszereknek csupán az egyike, amelyek közül mind hatalmas sebességgel rohan egy pont felé a világegyetemben, miközben mi magunk is percenként ezer mérföldeket száguldunk? Rögtön beleőrülnénk. Elolvassuk s félretesszük, és kilépünk házunk ajtaján, gépkocsiba ülünk, mintha csak a szárazföldön lennénk, ahol a nap felkel és lenyugszik.

 

Pontosan ez az, ami a szellemi világban hasonló. A jelenkornak szüksége van néhány kormányosra, ha nem akarunk menthetetlenül eltévedni. A mi szemléletünk gondoskodik a vallás, az Egyhez vezető út megőrzésének lehetőségéről, anélkül, hogy más utak létjogosultságát kétségbe vonnánk. A modem világ sok más emberétől különbözünk abban, hogy nem hangoztatjuk emocionálisan-szentimentálisan: “szeressük egymást mindnyájan". Természetesen szeressük egymást mindnyájan! Ám a szeretetért ne áldozzuk fel az igazságot. Az igazság és a szeretet Isten két arca, s mindkettő esszenciális. És mindaddig, amíg az ember igazságról beszél, tévedésről is beszélnie kell. Ezért nem fogadunk tehát el bizonyos, ember által koholt téziseket, amelyek nem az isteni kinyilatkoztatásból származnak, hanem pszichológiai megérzésekből. És ezért tartunk ki a tradíció jelentőségénél.

 

Kérdező: Felületesen szemlélve, úgy látszik, mintha a tradicionális létszemlélet és azon univerzalista szúfizmus között, amelyet Hazrat Inayat Khan hozott Nyugatra, teljes lenne az egyetértés. De szinte biztos vagyok benne, hogy Önnek vannak ellenvetései azzal kapcsolatban, ahogy a szúfizmus e változata kibontakozott.

 

Nasr: Igen, vannak. Hazrat Inayat Khan egy Chishti rendből érkezett Nyugatra. Tradicionális szúfi környezetből jött tehát, de az, amit hangsúlyozott, sokkal inkább a szeretet volt, mintsem a tudás. Mozgalma egyre jobban és jobban felhígult, amint kivonta magát az iszlám isteni törvényének védőszárnyai alól. Elkezdte úgy beállítani a szúfizmust, mint aminek gyakorlatilag semmi dolga az iszlámmal - ha nem is neki magának, de azoknak, akik követői lettek. Most, fél évszázaddal később, utódai, fia és unokája, megpróbálják a mozgalmat az autentikus szúfizmushoz visszavezetni.

 

Másrészt a megkülönböztetés képessége hiányzott. A spiritualitással kapcsolatos összes magyarázatot egy zavaros, általánosító értelemben tették magukévá. Ezt mi sohasem fogadjuk el. Átfogóbb értelemben egyébként ez is Vivekanandáig és 1893-ig, a Vallások Parlamentjéig megy vissza. Ez utóbbin az egyik oldalon nagyon pozitív elem volt, hogy egyetértést próbáltak kialakítani főleg a Nyugat és a nem nyugati vallások között. A másik oldalon viszont a hiteles és nem-hiteles közötti különbségtétel teljesen hiányzott. Márpedig ha minden igaz, akkor semmi sem igaz.

 

Kérdező: E ponton, hogy látja Ön René Guénont? Ő látszik a kulcsgondolkozónak, akitől a tradicionális létszemlélet elindult. Ugyanakkor úgy látom, ő nem lépett teljes mértékben egy önálló tradíció útjára. Kali-Yugáról beszélt, ami hindu tanítás. Ugyanakkor áttért az iszlámra.

 

Nasr: Ez így nem egészen helytálló. Guénon magánélete mindvégig kizárólag magánélet maradt, s ő sohasem beszélt személyes dolgokról. Mindig csak a doktrínáról beszélt, az egyetemes igazságról. Ez volt életének elhivatása. Úgyhogy soha nem szabad összekevernünk a kettőt. Guénon kezdetben egy katholikus volt, akit rendkívüli módon érdekeltek az ezoterikus doktrínák, ám ezeket már abban az időben sem volt könnyű fellelni a katholicizmusban. Elkezdte tehát tanulmányozni az okkultista irányzatokat, amelyek a század első évtizedében és később elterjedtek voltak Franciaországban. És akkor titokzatos módon találkozott egy Indiából érkezett hindu csoporttal, akiktől elsajátította azt a doktrínát, amit a L'Hommé ét son devenirselon le Védánta című könyve tartalmaz. Nem volt még egy olyan fiatalember Franciaországban, aki ehhez a műhöz foghatót írt volna; több volt ő, mint puszta közvetítő, hihetetlen intelligenciájának köszönhetően. Élete utolsó húsz évében Egyiptomban élt, ahol egyetlen tradíciót gyakorolt, az iszlámot, miközben nagyon erősen védelmezett minden tradíciót.

 

Guénon ráérzett, hogy annak az intellektuális nyelvnek, amit a Nyugat megértene, az ábrahámi világon kívülinek kell lennie. Ha úgy dönt, hogy kizárólag iszlám fogalmakban szól, Nyugaton a judaizmus és a kereszténység elleni lázadás jegyében szkeptikussá vált emberek azt mondták volna: “Már megint egy lerágott csont; ez csupán vallás; nem érdekel minket", így aztán mindig a hinduizmus jelentőségét hangsúlyozta, ismerve a hindu metafizika figyelemreméltó gazdagságát a tekintetben, hogy mint nyelv a tradíció doktrinális oldalát kifejtse; azonban a gyakorlat szintjén a szinkretizmust mindig ellenezte. Mindvégig következetes volt: amikor katholikus volt, a katholicizmust gyakorolta, majd amikor muszlím, az iszlámot, mégpedig tökéletesen. A hinduizmust azonban sohasem gyakorolta.

 

Kérdező: Egy másik sok vitát kiváltó személyiség, Julius Evola szintén a Tradicionalitással kapcsolatos. Tudomásom szerint Evola találkozott Guénonnal és kapcsolat állt fenn közöttük. Evola azonban úgy látszik a kereszténység előtti európai Pogány Tradícióhoz nyúlt vissza. Ezt általában nem szokták a világ nagy vallásai egyikének tekinteni.

 

Nasr: Én se mondanám annak, mivel kihalt; a görög vallás már Platón idejében haldoklóit, miként Platón maga mondta. A dekadencia időszakában volt. Nagyon-nagyon sokáig tartott, mig kihalt, az azonban biztos, hogy ez nem a görög vallás aranykora volt. A görög és a római vallás a maguk aranykorában valószínűleg olyasmi jellegűek lehettek, mint a hinduizmus vagy az indo-európai vallások. De az alapján, ahogy történelmileg ismerjük őket, Önnek teljesen igaza van.

 

Evolával találkoztam egyszer. Módfelett különös ember volt. Rendkívül intelligens, aki Arthuro Reghini révén nagyon sokat - nagyon sokat, de talán nem mindent - tudott a tradicionális létszemléletről. Találkozott Guénonnal, olvasta Guénon összes művét. Különösen sokat tudott a nyugati hermetikus hagyományról. Ehhez tudni kell, hogy Itáliában, nagyon zárt körökben - a tizenhetedik század után is -tovább élt a keresztény hermetizmus. Sőt, talán ma is él. Fiatalabb koromban, amikor elhatároztam, hogy utána járok ezeknek a dolgoknak, én is találkoztam néhány gyakorló itáliai hermetikussal.

 

Evola bejutott ebbe a körbe, és hatalmas tudást szerzett a nyugati hermetikus alkímiai hagyományról. A Hermetikus Hagyomány című könyvében, amit most adtak ki angolul, be is bizonyítja ezt. Ezzel párhuzamosan, ő volt az, aki -talán Guénon útmutatását követve - képes volt Itáliában a hindu doktrína aspektusairól egy valóban mélyreható tanulmányt írni, nevezetesen A Felébredés Doktrínáját, ami nagyon fontos mű.

 

Ugyanakkor némi idioszinkrázia jellemezte. Mindenekelőtt, lévén itáliai, azt várná az ember, hogy majd legalább némi méltánylást tanúsít a kereszténység irányába, amit egyáltalán nem tett. Mintha csak egy japán szamuráj lett volna. Másodszor, a Római Birodalmat egyfajta beavatási államnak tekintette, abban az értelemben, hogy ha valaki a Római Birodalomban született, már születésével egyfajta isteni beavatásnak lett a részese. Különös ideája volt, hogy ez az a nagy dolog, amit a kereszténység elpusztított Itáliában.

 

Találkozásunkkor egyszer csak egy nagyon különös dolgot kérdezett: ..Tudja Ön, hová lettek az igazi itáliaiak?'" Mondom: ..Nem". Mire ő: “Poroszországba mentek, itt hagyva Itáliában ezeket a mandolin-pengető pincéreket." Eszméje a fegyelemről a birodalmi római gárdistákat juttatta az ember eszébe, a Pax Romana-t, s a rend előírását a birodalmi hatalom által. Azonkívül a királyi beavatást a papi beavatásnál magasabb rendűnek tekintette, ami nemcsak Guénon, de a hinduizmus, sőt az összes tradíció álláspontjával ellentétes. Ez bizonyos torzulás volt a szemléletében, s tradicionális szempontból némi fenntartással kell őt olvasni.

 

Másik idekapcsolódó tény, hogy Evola a külső vagy exoterikus szempontot egyáltalán nem méltányolta. Nem volt fontos számára, hogy tele vannak-e a templomok vagy a mecsetek vagy a zsinagógák, vagy sem; csak a szellemi elitnek szóló ezoterikus tudás volt fontos számára. És Guénon nem ezt mondta. Jóllehet Guénon is az ezotéria fontosságát emelte ki, azonban a megfelelő síkon az exotériát is mindig védelmezte. Úgyhogy Evolát nem lehet korlátozás nélküli felhatalmazással a tradicionális irányzattal és azzal a létszemlélettel azonosítani, amelyet Guénon, Schuon és Coomaraswamy fogalmazott meg. Mindazonáltal ő is kétségtelenül számos fontos tradicionális ideát fejtett ki.

 

Kérdező: Egy másik téma, amire Guénon és a többi tradicionális szerző kapcsán átváltanék, a modern világot illető felettébb pesszimista ítéletük, s az attól való elidegenülésük. Ön viszont Washington D. C.-ben él, repülőn utazik, és egyebek. Tesz különbséget a modern világ totalitása, illetve ennek bizonyos aspektusai között, amelyeket akár szívesen is alkalmaz'?

 

Nasr: Ez egy nagyon bonyolult, de fontos kérdés, nagyon örülök, hogy feltette. Először is, szabad legyen leszögeznem, hogy mi nem a modern világot ellenezzük -értve ezen mindazt, ami történetesen 1995-ben létezik -, hanem a modernizmust, ami a földi ember lázadása az isteni ellen, a tradíció ellen: a gyakorlati ész lázadása az intellektus ellen, az individuális lélek lázadása a szellem és összes kísérő jelensége ellen. És e tekintetben semmilyen kompromisszumra nem vagyunk hajlandóak.

 

Látjuk, hogy a modern világ tévedésre épül, egy sor, a valóság természetével kapcsolatos feltételezésre, amelyek mindegyike helytelen. Ha Guénon még élne, ma is lenne bőven mondanivalója e tekintetben. Ha ilyen rohamléptekben pusztítjuk környezetünket, hamarosan nagyon félelmetes dolgok fognak bekövetkezni. Egy végletesen instabil civilizációban élünk.

 

Mindazonáltal, megmondatott, Isten választása az, hogy éppen ebben a különleges pillanatban teremtett és küldött a világra minket. Nem a tizenharmadik századi Franciaországban vagy a tizenhetedik századi Japánban születtünk. Mi ebbe a századba születtünk. Nyilvánvalóan ez a sorsunk. Másodszor, a jelenkori világ nem csupán a modern világ. A Tradíció számos eleme maradt fenn. Fennmaradt mindenekelőtt a természet szépsége, amit pontosan azért pusztítunk oly sebesen, mert nem a modern világ része, nem valamiféle termék. A csodálatos vörösfenyőfák Kaliforniában, a gyönyörű tenger nem a modern világ részei. És mi azonosulunk ezekkel, azonosulunk Isten teremtésével.

 

Másrészt azonosulunk a világ összes megmaradt vallásával. Harmadrészt a tradicionális szakrális művészetek és tradíciók minden megmaradt elemével, kezdve a chartres-i katedrálistól a tradicionális népek ágytakaróiig. Végül negyedszer, azért élünk a modern világban, mert életben maradásunk és továbbélésünk minden vallás szerint eleme és része Isten iránti tiszteletünknek. Ehhez kiválasztjuk azokat a dolgokat, amelyek a legkevésbé veszélyeztetik benső szabadságunkat, s ez teszi lehetővé számunkra, hogy éljük a tradicionális életet.

 

Mindannak a védelmezői vagyunk, ami megmaradt a Tradícióból Ezt sokkal nagyobb intellektuális felkészültséggel tesszük, mint sok környezetvédő, aki intellektuálisan nem is érti, hogy valójában miért védi az erdőket. Nincs meg a kozmológiájuk; nincs meg a tudásuk. Az a mi nagy tragédiánk ma Nyugaton, hogy azok, akik a leginkább konzerválják a vallást, az etikát, az életszentséget, a legjobban támadják a természetet. Azok pedig, akik szeretik a természetet, a keresztény szellemi értékek minden jelenkori maradványával ellenségesek.

 

Ez egy alig hihető ellentétpár, ami nagyrészt a keresztény theológusok számlájára írható, akik három évszázadon keresztül elmulasztották felhívni a figyelmet a természet theológiájára. Szövetségben állnak bizonyos politikai és gazdasági erőkkel, amelyek az egyik oldalon konzervatívak, a másikon viszont rombolóak.

 

Igen, beszállok a repülőgépbe és repülök, mivel nem választhatok a szamár és a repülőgép között. A tradicionális létszemlélet nem olyasmi, ami szerint el kellene menekülni a modern világ elől Tahitire vagy valami távoli szigetre. Még Guénon is Kairóba ment, nem futott el a modern világ elől - mert ez esetben valami kisvárosba költözött volna Alsó-Egyiptomban, vagy valamely hasonló helyen -, hanem a szúfizmus forrásai közelében telepedett meg.

 

Nos, az egyik oldalon ellenezzük a modern világot; pontosabban nem fogadjuk el azokat a premisszákat, amelyekre a modern civilizáció épül. A másik oldalon, a modem civilizáció létezik. Márpedig semmi sem létezhet, ami pusztán ördögi; ez esetben nem létezhetne. A lét Istentől, a Jótól származik. Egyszóval nagyon határozottan megkülönböztetjük a dolgokat.

 

Elkerüljük mindazt, ami a modernizmus szellemének közvetlen kifejeződése, beleértve a legtöbb kortárs művészetet, ami nem része az életszükségletnek, hanem a démonit, a romlottat, az ego lázadását és a lélek alantas rétegeit ábrázolja. Még véletlenül sem magasztaljuk a modernizmus hamis “isteneit", legyen az akár a modem technológia, az iparosodás vagy a tudomány, az isteneket, akik által a modem világ működik.

 

És nem hiszünk olyasfajta determinizmus létezésében, miszerint semmit sem lehet tenni. Még Guénon is, aki Kali-Yugáról és a mennyiség uralmáról beszélt, nyitva hagyta a redressement lehetőségét, ami egyfajta újjáépülés, a rend visszaállítódása. Az természetesen Isten kezében van, hogy ez meg fog-e történni, vagy sem.

 

Ugyanakkor teljességgel elvetjük az úgynevezett pszeudo-evolucionista emberszemlélet optimisztikus álmodozásait, miszerint az emberiség egyre magasabb létállapotba fejlődik, és hogy ez a mostani állapotunk mindössze egy kis átmeneti megrázkódtatás valahol az evolúciós folyamat közepén. Theilhard de Chardin nézeteit — és az összes hasonló vélekedést - az igazság száznyolcvan fokos ellentétének tekintjük, és elvetjük.

 

Kérdező: Mégis belebotlani a szúfizmus olyan jól informált tanulmányozóiba, akik hisznek az emberiség evolúciójában.

 

Nasr: A szúfizmus szerint a fejlődés egy lehetőség az egyén számára, s nem általában az emberiség kapcsán vetődik fel. Bármelyikünk kiemelkedhet önnön tökéletlenségéből és válhat azzá, akit a szúfizmus Egyetemes Embernek nevez. Ám nincs az a hiteles szúfi, aki valaha is azt gondolta volna, hogy Ön és én mintegy szükségszerűen az iszlám Prófétájává fogunk fejlődni. Nincs en masse evolúció, sem olyasmi, hogy a társadalom valamiféle haladás útján egyre tökéletesedik. Ez végletesen értelmetlen.

 

A hiteles szúfi tanítás a Próféta emlékezetes mondására vezethető vissza; egyetlen muszlim sem feledkezhet meg róla: “Az én közösségem a muszlimok legjobb generációja". Az ez után következő generációk tehát fokozatosan degenerálódnak - nem technológiailag, hanem úgymond szellemileg! - az emberi kollektívum eredeti tökéletességéhez képest.

 

Ez az igazság minden vallásban ismeretes. Ez azonban nem zárja ki egy redressement lehetőségét. Néhány nagy szent fog érkezni, néhány intellektuális óriás, s egy új spirituális áramlat, ami felemeli a dolgokat egy rövid időre, majd lépésről-lépésre újra a nehézkedési erő uralkodik el. Az elmélet azonban, miszerint az emberiség mint egész egyre jobbá és jobbá válik, a tradicionális létszemlélettől teljesen idegen. És ez az, ami miatt a tradicionális szerzők teljes fronton küzdenek az egész darwinista evolúciós elmélet tudományként való tanítása ellen. A darwinista evolúció nem tudomány; egy tizenkilencedik századi filozófia, ideológiai és álvallásos felhangokkal, amelyet hívei vallásosan védelmeznek. Tehát nem tudományosan védik.

 

Kérdező: Nem feltételezem, hogy Ön e helyütt a kreácionizmust helyezi előtérbe.

 

Nasr: Valóban nem. Ez egy naiv értelmezés. Az, amit előtérbe helyezek, a szukcesszív megnyilvánulás tradicionális tanítása, amelynek értelmében a fizikai világ a Világszellem fokozatos kristályosodása révén áll elő. Van a teremtésnek egy kronológiai vagy időbeli vetülete. A teremtmények egyik csoportja egy másik csoport után jelenik meg, ezek azonban nem egymásból alakulnak ki. Mindaz, ami megnyilvánul a világban, a Világszellem lehetőségeinek fokozatos kristályosodása révén nyilvánul meg. E beszélgetés során nem merülhetünk bele e témába, ami nagyon mély metafizika. Annyit azonban még hozzátehetünk, hogy egy részleges kozmosz minden megnyilvánulási lehetősége szellemileg mindig benne foglaltatik egy esszenciában, amely — mielőtt materializálódna - a szóban forgó kozmosznak az eredete. És ez fokozatonként nyilvánul meg. De ez nem azt jelenti, hogy az egyik létező a másikból alakul ki.

 

Ez az, amiért mi mindig látunk törést a paleontológiai bizonyítékokban: valójában ezek nem folytonosak. Az ok, amiért sokan e nem létező folytonosságról beszélnek, hogy végre mellőzzék Isten kezét a teremtésből, ez lévén szerintük az egyetlen mód megpróbálni megmagyarázni a dolgokat. De abszurditása oly nagy, hogy még maguk az igazán nagy tudósok is elismerik, hogy abszurd. Még az egyébként ateista Jean Rostand, a híres francia biológus is azt mondta: “Nincs abszurdabb dolog a világon, mint az evolúció elmélete. Mégis hiszem, mert mi mást tehetnék, mint ezt?"

 

Ford.: Baranyi Tibor Imre

Forrás: 

Valóság 98/2