The Fourth Political Theory

beyond left and right but against the center

Az eddig háttérben maradóknak is egyre jobban elege van a cionista terrorállamból? A zsidók most elszámolták magukat? Tényleg megindulhat akár Törökország és Egyiptom is Iránnal vállvetve? Többek között ezekre válaszol Leonid Savin.

A NATO egyre pofátlanabbul terjeszkedik Ázsiában is. Ezzel kapcsolatban fogalmazta meg gondolatait Leonid Savin. Érdemes azon is elgondolkodni, hogy például Magyarország érdekeit miben szolgálja az, hogy egy olyan katonai szövetség tagjai vagyunk, mely tőlünk ezer kilométerekre provokálja Kínát.

Kemény gondolatokat fogalmazott meg Dugin a Trump ellen elkövetett merényletkísérlettel kapcsolatban. A globalisták akarják kivégeztetni a republikánus jelöltet?

Alexander Dugin szerint a globális liberalizmus a végleges vereség pontjához közelít, ami radikális elmozdulást követel a tradicionális értékek és a hazafias reformok irányába egy új orosz társadalom felépítése érdekében.

Június elején Indiában véget értek a parlamenti választások, amelyek körülbelül két hónapig tartottak. A szavazatokat viszonylag gyorsan megszámolták, és kiderült, hogy a kormányzó Bharatiya Janata Párt (BJP) az öt évvel ezelőtti választásokhoz képest a mandátumok jelentős részét elvesztette, 303-ról 240-re zuhant az 543 képviselőt számláló parlamentben – írja Leonid Savin.

Hangzatos jelszavak. Átlagpolgárokra rákényszerített semmitérő megoldások (lecsavarhatatlan kupak). És egyéb sötétzöld hülyeségek jellemzik az európai környezetvédelmet. A szólamok mögött ugyanakkor sötétebb a valóság. Három példán keresztül mutatja be Leonid Savin.

A modern világ embere olyan mélységekbe süllyedt, hogy lényegét tekintve már valódi nézettel sem rendelkezik, döntéseinek folyamát az éppen érzett érzelmei határozzák meg, azok dróton rángatják. A politikai paletta nagy részéről ismerős lehet számunkra ez az állandó hisztérikus hangulat fenntartása. Nem sajátos magyar jelenség ez, hanem világszintű, így Leonid Savin következő írásának fordításában erről lesz szó.

Megállapíthatjuk, hogy a Negyedik Politikai Eszme nélkül a multipolarizmus valóban üres váz. Sőt, ha a multipolarizmust megfosztjuk alapjától, attól, ami eredendően eszmei formába öntötte és létrehívta, nevezetesen a Negyedik Politikai Eszmétől (4TP), akkor a multipoláris eszme végül a 21. század legnagyobb veszedelme lesz, a kettős fekete kereszt, az Antikrisztus, amelyről maga Alekszandr Dugin is gyakran szólt írásaiban, tanításaiban, előadásaiban, vitáiban.

Kezdjük az egyszerűbbel: Oroszországgal. Itt Tucker Carlson az orosz társadalmon belül két poláris ellentét középpontjába került: az ideológiai hazafiak és az elit nyugatiak közé, akik mindazonáltal hűségesek Putyinhoz és a különleges katonai művelethez. A hazafiak számára Tucker Carlson egyszerűen "egy közülünk". Tradicionalista, jobboldali konzervatív és a liberalizmus határozott ellenfele. Így néznek ki az orosz cár huszonegyedik századi küldöttei.

Amerikában, a pragmatizmus szülőhazájában a pragmatizmusnak leáldozott. A globalisták, különösen a Biden-rezsim alatt, a globalista diktatúra szélsőséges formáját képviselik, megszakítva a kapcsolatot a Charles Peirce és William James által létrehozott, tipikusan amerikai hagyományokkal. 

A Dél-Kaukázus komoly problémát jelent Oroszország számára. Ugyanez vonatkozik az egész közeli régióra, Fehéroroszország kivételével. A kapcsolatok alapvetően csak Minszkkel jók és megbízhatóak. Minden más nagyon problematikus.

Az izraeli eszkaláció láncreakcióhoz vezethet. A palesztinoknak esélyük sincs egy ilyen háborúban, mert nem tudják elpusztítani Izraelt, vagy jelentős katonai vereséget mérni rá – írja Alexander Dugin.

Alexander Dugin,  metafizikai gondolkozó, orosz geopolitikai elemző, stratéga és író a Wagner és az orosz társadalom viszonyáról osztotta meg gondolatait, melyeket változtatás nélkül közlünk. Dugin kiválóan látja, hogy mi a gond a jelenlegi orosz társadalomban (például oligarchikus, nyugatos elit) és felvázolja az ezzel szembeni alternatívát. Mivel folyamatosan csak a nyugati média narratívája ömlik Oroszország viszonyrendszereiről, ezért elengedhetetlen a másik fél gondolatvilágának ismerete is.

Putyin kapitalizmuskritikája a Valdai kongresszuson elhangzott felszólalása során, valamint az államfő számos más élénk színű ideológiai nyilatkozata nagyon komoly esemény. Putyin eddig pragmatikus és realista volt, és uralkodása alatt igyekezett a lehető legtávolabb maradni minden ideológiától. Ez volt a vállalati stílusa: semmi ideológiai preferencia, éppen ellenkezőleg, minden ideológiai szélsőség visszaszorítása. Ez szorosan összefügg az Egységes Oroszország eddigi teljes bizonytalanságával, ahol az eszmeiség helyén egy hatalmas fekete lyuk tátong.

Az augusztus-szeptemberi szám központi témájának a hierarchiát szántuk, de az idők szava részben felülírta elképzeléseinket, a szerkesztőgárda ugyanis nem tudott eltekinteni a háború eseményeitől. Lapszámunkat a nagy orosz tradicionális filozófus, Alexander Dugin közelmúltban elhunyt lánya, Dária Dugina emlékének szenteltük, akit feltehetőleg ukrán terroristák küldtek a túlvilágra, egy augusztus 20-ai robbantásos merénylet során.

A túlélés a Spinoza legfontosabb fogalma. Nála ez tartamhoz és az élethez mint az önazonosság egy bizonyos ideig való megőrzésének képességéhez kapcsolódik. Képesség számára egyenlő erő. Továbbá a Nietzschére reflektáló Deleuze szerint: erő egyenlő élet. A túlélés tartós és állhatatos kitartás. A kitartás akarata. A túlélősdi életstílus, ami egyetlen dolgot céloz: a túlélést, az életet az élet kedvéért, az erőt az erő kedvéért.  Agamben, Schmitt „rendkívüli állapot” (Ernstfall) koncepciójának elemzésekor elénk tárja a „puszta élet” fogalmát. Eszerint az abszolút uralom a hatalom abszolút akarásán alapszik, amely elérte szuverenitásának végső tisztaságát. Agamben erre kiváló példát lát a koncentrációs táborok lakóiban. Ott mindenkinek egyetlen célja van: túlélni. Ez a „puszta élet” – bárminemű vertikális törekvés nélkül, aminek végletes ellenlábasa a kristálytiszta szuverenitás. Élet az élet kedvéért. Élni az életért. A megmaradás céljából megmaradni. Ez minden? Igen.

Érdekességképpen, Nergal – a pestis istene az akkád mitológiában – leszáll a pokolra, azzal a szándékkal, hogy a fejét vegye az alvilág úrnőjének, Ereskigálnak. Ott a királynő foglyul akarta ejteni, ám Nergal kardot rántott, a hajánál fogva megragadva, rákiáltott: „És most te némber elvágom a torkodat!”  Ekkor Ereskigál, az alvilág úrnője térdre rogyott a pestis istene előtt, és könyörögve így szólt: „Akkor inkább vegyél feleségül”. Az akkád történet ezzel ér véget. De, ami érdekes, hogy Nergál a Napisten, a pestis istene, azért száll le a pokolra, hogy ott rendet tegyen, és helyre tegye az alvilág úrnőjét, aki fellázadt az isteni rend ellen.

Ez egy nagyon lényeges mítosz. A pestis okkal, valami miatt jön el – azért, hogy minket alázatosakká tegyen, hogy földi, anyagi lényünket visszategye a léthierarchiában, a teremtmények hierarchiájában a megfelelő helyre.

A koronavírus járvány véget vet a globalizációnak. A nyitott társadalom melegágya a betegségek terjedésének. Bárki, aki a határok megszüntetése mellett áll ki, előkészíti a terepet az emberiség teljes megsemmisítésére. Ön is mosolyoghat ezen állításokat olvasva, de a fehér HazMat (hazardous materials = ’veszélyes anyagok’ elleni – a szerk. megjegyzése) védőruhába öltözött emberek látványa lefagyasztja majd a mosolyt az Ön arcáról is. Csak az elzártság menthet meg minket. Elzártság minden értelemben: lezárt határokkal, befagyasztott gazdasággal, az áru és termékforgalom teljes leállításával. Fichte ezt nevezte „zárt kereskedelmi államnak”. George Sorost meg kellene lincselni, Fichte-nek pedig szobrot kellene állítani.  Ez volt az első lecke.

A modern kor összes politikai rendszerét három különböző ideológia szülte: az első és legrégibb a liberalizmus, a második a marxizmus, a harmadik pedig a fasizmus. Az utóbbi kettõ megbukott, s eltûnt a történelembõl, az elsõ pedig nem ideológiaként mûködik tovább, hanem magától értetõdõ gyakorlatként. A világ ma egy politika utáni valóság szélén áll. A liberalizmus értékei olyan mélyen beágyazódnak az átlagemberbe, hogy nem is észleli: egy ideológia mûködik körülötte. Ennek következtében a liberalizmus a politikai diskurzus teljes kisajátításával fenyeget, valamint azzal, hogy a világot teljes egyformaságba süllyeszti, elpusztítva mindazt, ami a különbözõ kultúrákat és embereket egyedivé teszi.

Alexander Dugin (1962) a posztszovjet korszak egyik legjelentõ-sebb orosz szerzõje és politikai kommentátora szerint ezen apokaliptikus helyzetbõl való kikerüléshez negyedik ideológiára van szükség. Olyanra, ami tradicionális metafizikai megalapozottsággal a háta mögött átrostálja az elsõ három romhalmazát, használható elemek után kutatva, de eközben új és egyedi marad. A szerzõ nem pontról pontra meghatározott programmal áll elõ, hanem körvonalazza azokat a jellemzõket és témákat, amelyek körében mindez kibontakozhat.

A jelenkorban a politika a múlt ügyének tűnik, legalábbis abban a formában, ahogy eddig ismertük. A liberalizmus kitartóan harcolt minden politikai ellenfele ellen, amely rendszeralternatívát kínált volna: a konzervativizmus, a monarchizmus, a fasizmus, a szocializmus, a kommunizmus ellen – és a 20. század végére mindegyikre vereséget mért. Logikus lenne arra következtetni, hogy miközben a politika liberális lett, a liberalizmus globalizált társadalom perifériájára sodródott valamennyi ellensége újragondolja stratégiáját, és új, egyesített frontot hoz létre – Alain de Benoist megfogalmazásában: periféria a centrum ellen. Ehelyett a 21. század kezdetén minden más forgatókönyv szerint alakult.
A politika fontosságát korábban is eljelentékteleníteni törekvő liberalizmus győzelmét követően a politika teljes megsemmisítése mellett döntött. Talán amiatt, hogy így megakadályozza a politikai alternatívák felemelkedését és biztosítsa saját fennmaradását, talán mert politikai céljai értelmetlenné váltak ideológiai vetélytársak hiányában, amelyek Carl Schmitt értelmezésében nélkülözhetetlenek egy politikai pozíció felépítéséhez. Mindent elkövetett annak érdekében, hogy megsemmisítse a politikát, függetlenül attól, hogy volt-e értelme. Ugyanakkor maga a liberalizmus is megváltozott: eltávolodott az eszmék, politikai programok és nyilatkozatok szintjétől a ténylegesség szintje felé, a társadalmi felépítmény húsába hatolt, amely átitatódott a liberalizmussal, végeredményben pedig ez a dolgok természetes rendjének kezd tűnni. Ezt nemcsak politikai fejlődésnek állították be, hanem természetes és élő folyamatnak. E történelmi átalakulás következményeként minden más, a múlt században egymás ellen szenvedélyes harcot folytató politikai ideológia elvesztette időszerűségét. A konzervativizmus, a fasizmus és a kommunizmus – a maguk összes változatában – elveszítették a harcot, a nyertes liberalizmus pedig életformává alakult: konzumizmussá, individualizmussá és a politikaalattiság posztmodern megnyilvánulásává. A politika biopolitikai jellegűvé vált, egyre inkább individuális és szubindividuális szinteken kezdett működni. Idővel nyilvánvalóvá lett, hogy nemcsak a vereséget szenvedett politikai ideológiák tűntek el a színpadról, hanem a politika maga, beleértve a liberalizmus azon formáját is, amely még az eszmék szintjén működött. Emiatt oly nehéz elképzelni a politika alternatív formáját. A liberalizmussal egyet nem értők nehéz helyzetben találják magukat – a győztes ellenség feloldódott és eltűnt; szélmalomharcot kell folytatniuk. Hogyan kezdhet valaki politizálni, ha nem létezik politika?

Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a „negyedikek”, a – voltaképpen már nem-kasztot jelentő – súdrák uralma főként a keleti hemiszférában részben az 1920–40-es években, legkiterjedtebben perfektuálódva pedig az ’50-es években ténylegesen megvalósult. A súdrák (akiknek körébe például Magyarországon a „munkás-paraszt hatalom” látható és főként középszintű káderei tartoztak, mivel a párt legfelsőbb és főként titkos vezetését – milyen meglepő lehet ez a szerző számára – döntően zsidók alkották) azonban még úgy is képtelennek mutatkoztak a démonian sötét terroron kívül a hatalom gyakorlására, hogy minden lényeges lépésüket – Moszkvából érkező utasítások formájában – háttérerők diktálták számukra. Ez azonban az 1960-as évekre csak látszólag vezetett kényszerűségből valamiféle visszarendeződéshez és a harmadik kaszt polgári-értelmiségi utómaradványainak az újbóli uralmához. Sajátos metamorfózisokon keresztül ugyanis ezt követően mind a mai napig még alább szállt a hatalom, s az „ötödikek” (pancsakák) uralma következett be, akik „egy része (ellentétben az upavarnákkal) rendelkezik a pszeudo-intelligencia jegyében álló kvalitások megszerzésének, megtartásának és gyakorlati kiélésének a képességével.” Tehát „szó sincs arról, hogy akár a depravált polgárság primátusa visszatért volna. A nyugati világ szinte észrevétlenül ment át a depravált polgári világból a súdra-alatti polgári értelmiség világába. A »vasfüggöny« mögötti országok átélték a proletár-infraproletár mezben megjelenő súdra-alattiság átmeneti korszakát, amivel a Nyugat csak mint lappangó, megvalósulással fenyegető lehetőséggel találkozott.” „Most az egyre értelmiségibb és egyre démonibban alacsonyrendű pancsaka-tendenciák érvényesülésének korszakában vagyunk, közeledve a földi-emberi világ ezen ciklusának bevégződéséhez.”(24) Ezen időszak viszonylagos hosszúságának is megvan a maga kozmikus analógiája: amíg ugyanis a negyedik „rend”, a súdrák uralma rövidségét tekintve megfelel a korszakok sorában a legrövidebb kor, a kali-juga időarányos hosszúságának, addig az ezt követő pancsakák uralma a világkorszak – kali-jugát követő – utólappangási idejével (pralaja) áll analógiában, amely hozzávetőlegesen ötször olyan hosszúságú, mint a szorosabban vett „proletariátus”, pontosabban a súdrák uralma.

Hyperborea egy édeni korszaknak, az Aranykornak felel meg. A jelenkori vélemények elburjánzó egocentrizmusának köszönhetően e témában a legfőbb tévedés az, hogy ezt a kort a jelen alapján képzelik el. Pedig ez semmiféleképpen nem a lustaságnak, a dolce farnientének, a szórakozásoknak, a hedonizmusnak, a könnyelműségnek, az individualizmusnak és a tömegek diadalának, a mindenféle szabados szeszélynek, a folyton teli gyomornak, a teljes komfortnak a kora. Nincs semmi közös az élet e tipikusan modern és involutív szemlélete, s az igazi Aranykor között. Természetesen az Aranykor külső feltételei igen kellemesek voltak, ám ebben következményt kell látni, nem elsőséget. Ezzel kapcsolatban Pierre Gordon[2] nagyon találóan írta: „…az Aranykor … egy egyedülálló aszkézis s az egész jelenségvilágról való lemondás kora volt. E régmúlt idők jellegzetességei, a szépség s a különlegesen hosszú élet nem könnyű, külsődleges feltételeknek voltak köszönhetőek, hanem az emberi tudat teljes uralmának a benyomások felett, és a létszükségletek nagyon korlátozott voltának. Semmit sem érthetünk az Aranykornak e koncepciójából, ha szem elől tévesztjük, hogy a szellem uralmán és a hús gyengítésén alapuló teokratikus koncepcióról van szó.” A modern individuum nézőpontjából, aki teljesen a modern világot irányító elvek szerint él és szilárdan hisz is bennük, a Tradíció Aranykora semmiféleképpen nem felel meg egy Paradicsomnak. Ellenkezőleg, az ő általa idealizált aranykor a Tradíció Sötétkorának a megfelelője.

K. - A napokban jelent meg az “Eurásia” internetes kiadásának honlapján Magyarország új Alaptörvényének olasz fordítása. Ezek szerint a jelenlegi politikai változasokat is jelentősnek ítéli bizonyos szempontból. Hogyan látja a magyar politikai élet alakulását?

V. – Az új Alkotmány hatályba lépése után a nyugati bankhatalom által fenntartott bizonyos politikai és ideológiai erők egy szégyentelen pert indítottak Magyarország ellen és ezáltal euroszkeptikus vagy eurofóbiás érzelmeket támasztottak a magyar népben. Ez a helyzet, arra késztetheti a Magyarokat, hogy máshová fordítsák a tekintetüket, valójában még a “Washington Post” is lehetőséget lát arra, hogy Magyarország egy orosz bástyává válhat. Minden esetre Magyarországnak lehetősége van arra, hogy egy építő kapcsolatot instauráljon azzal az eurázsiai maggal, amely az orosz, fehérorosz, kazák összefogásbol született és amely hamarosan Ukrajna területét is magába foglalja. Magyarország elöljáró szerepet játszhatna itt Európában belül, egy új eurázsiai rendnek az építésében.