Még 2019-ben Niall Ferguson amerikai történész az Egyesült Államokról megjegyezte, hogy „már nem demokráciában élünk. Demokratikus társadalomban élünk, ahol az érzelmek uralkodnak, és nem a többség, az érzelmek, emóciók többet számítanak, mint az ész. Minél erősebbek az érzelmeid, minél jobban tudod magadat neheztelésre késztetni, annál nagyobb befolyással rendelkezel. És soha ne használj szavakat ott, ahol az emotikonok helyénvalóak.”

Ferguson példákat hoz fel az elmúlt évekből az Egyesült Államokból, a politikusok közötti vitáktól kezdve a politikailag elfogult médiában – a felháborodás viharát és ennek következtében a társadalmi polarizációt kiváltó -, speciálisan kiválasztott szalagcímekig.

Egy másik szerző is részletezi ezt a témát: „minél hangosabban fejezed ki a kontrollálhatatlan érzelmeidet, annál nagyobb bizalmat keltesz! Ez a mai világunk. Isten adott nekünk érzéseket, de megadta hozzá a törvényét is, amely megmutatja, mi a helyes és mi a helytelen, hogy uralkodni tudjunk az érzelmeinken. Ellenkező esetben a kontrollálatlan és féktelen érzelmek katasztrófához vezetnek.”

Mindkét szerző Trump kormányzása és a demokraták ellene intézett dühödt támadásai kapcsán írt. Azonban nem csak a republikánusok-demokraták szembenállásáról van szó. Úgy tűnik, hogy a Nyugat megfeledkezett a megfontoltságról és a racionalitásról (és Istenről is), teret engedve az érzelmeknek. Ezért lett mém és nevetség tárgya Greta Thunberg groteszk beszéde az ENSZ-ben. Vagy a lengyel művész, Bartosz Bielenia szívszorító sikolya az Európai Parlamentben, amelyet a képviselők megtapsoltak. Az ukrán politikusok és aktivisták viselkedése (akik viták közben ordítoznak ellenfeleikkel), vagy az európai városokban vörös festékkel bekent tüntető performanszokat rendezők nagyon közel állnak az emokráciához.

Most az amerikai külügyminiszter ahelyett, hogy komoly kérdésekről beszélgetne, Kijevbe érkezésekor egy bárba megy, ahol gitározik és elénekel egy dalt. Ez talán nem olyan érzelmes, mint a környezetvédők vagy a politikai felhanggal bíró akciózók beszédei (egyikük 2013 novemberében a Vörös téren szögezte le a herezacskóját). Azonban Anthony Blinken így vagy úgy, de bebizonyította, hogy ő is beleesett az emokrácia mocsarába.

Ha már a terminológiánál tartunk, az emokrácia a demokrácia olyan illúziója, amelyben a közös vélemény forrása nem egy közös értékrend, hanem bizonyos érzelmek, amelyek erős érzelmeket váltanak ki a választások, a katonai megtorlás vagy egy sportesemény iránt. (Megjegyzendő, hogy a modern korban még erőteljesebben jelennek meg a kontrollálatlan érzelmek, ugyanakkor arról sem beszélhetünk, hogy megjelenésekor a demokráciának lett volna egy magasabb rendű változata, csak bizonyos formák lebontásához időnek kellett eltelnie, hogy napjaink mocsarába eljussunk. – A szerk.)

De ez nem csupán a politikai populizmus egyik eleme, ahogyan az első pillantásra tűnhet. Stephen Chavura ausztrál politikai teoretikus feltárja az emokrácia fogalmát, és egy „finom, de hihetetlenül mélyreható változást” ír le, amely az elmúlt évtizedekben történt Nyugaton: „a boldogságra való törekvés jogától a boldogsághoz való jogig”. Chavura azt állítja, hogy manapság sokak számára „a társadalom többi része az érzéseim körül forog, gondoskodva arról, hogy ne legyek boldogtalan”.

Más szóval, ez hipertrófiás nárcizmus és egocentrizmus, ahogy a pszichiáterek mondanák. Röviden, egy olyan helyzet, amikor valaki azt hiszi, hogy az egész világ tartozik neki valamivel, és ő szabadon azt csinál, amit akar.

Így viselkednek az Egyesült Államokban a progresszív liberálisok, az úgynevezett „woke” követői. Az oktatás és a viselkedéskultúra hiánya miatt ezek az emberek történelmi személyiségek emlékműveit rombolják le, tiszteletlenséget tanúsítanak a sajátjuktól eltérő nézeteket valló honfitársaik (és persze mindenki más) iránt, és a legnevetségesebb javaslatokat terjesztik elő a szánalmas aggodalom álcája alatt bármilyen probléma miatt.

De nem csak az Egyesült Államokban vezetett a negatív érzelmek kiáradása a klasszikus demokratikus eljárások halálához.

Különösen Nagy-Britannia EU-ból való kilépését vizsgálták kifejezetten az érzelmi-politika kontextusában. Egy erről szóló tudományos publikációban helyesen állapították meg, hogy „a szorongás arra ösztönzi az embereket, hogy több információt keressenek, míg a düh arra kényszeríti őket, hogy új információforrásokat zárjanak el, és a már meglévő attitűdökre támaszkodjanak. Hasonlóképpen, a remény és a lelkesedés a választási kampány iránti nagyobb érdeklődéssel és a választási kampányban való részvétellel jár együtt, míg a szorongás és a düh a politikai toleranciát befolyásolja”.

Ezt megerősítik a manipulatív gyakorlatok, többek között Oroszországgal kapcsolatban is – az elmúlt évek kiadványainak tömkelege arra irányult, hogy az információfogyasztókból kiűzzék a dühöt, és következésképpen az előítéletek bizonyos határaiba tereljék őket, hogy az állandó neurózis állapotában tartassanak.

Ha elmélyedünk az érzelmek és a politika kapcsolatának elemzésében, akkor egy másik, a témával foglalkozó tudományos publikáció szerint „az egyénekben rejlő és kollektíven megélt érzelmek összefonódnak a társadalmi struktúrák csomópontjaiban, befolyásolva a globális politika keretein belül az észleléseket és a cselekvéseket”. A szerző az érzelmek mindennapi életben való kifejezésének többrétegű folyamatát az egymással összekapcsolódó csomópontok és kapcsolódási pontok hálózatán keresztül ábrázolja négy domináns témában: a kollektív konfrontáció, a politikai életben való részvétel, az állam legitimációja és a tömegmédia állam általi használata bizonyos érzelmek kifejezésére.

Ezt a témát továbbgondolva úgy fogalmaznak, hogy „az érzelmek nem elszigetelten léteznek, hanem egy tágabb geopolitikai és geokulturális keretben működnek, az értelmezésüket és azonosításukat alakító térbeli és időbeli körülményektől függően”. Ebben az összefüggésben azzal érvelnek, hogy az „érzékenység és az érzelmek” tanulmányozása a társadalom megértésének alapja. Az érzelmek és az érzékiség közötti kapcsolat megértéséhez bevezetésre kerül az „érzelmi ökológia” fogalma, kiemelve három jellemzőjét: a közös hasonlóságból eredő kollektív érzelmeket, az egyes érzelmekhez kapcsolódó, különleges jelentést adó „vonatkoztatási keretet”, valamint az érzelmi gyakorlatok csoportjait. A különböző szempontok együttesen megkönnyítik a tapasztalatszerzést és a társadalmi interakciók kialakítását, jelentőséget adva az érzelmeknek és azok eredményeinek, hasonlóan az érzelmi egyesüléshez. Mindkét fogalom – az érzelmi kötődés és az érzelmi ökológia – fontos a félelem és a szorongás dinamikájának megértéséhez a háborús övezetek, az emberi jogok megsértése, az emberkereskedelem, az egészségügyi egyenlőtlenségek, valamint a faji és etnikai megkülönböztetés összefüggésében.

A szerző úgy látja, hogy a jövőbeni kutatások ezen a területen több irányban is elmélyülhetnek. Először is, az érzelmek közötti összefüggések tanulmányozása – ahelyett, hogy csak egy érzelmi aspektusra támaszkodnánk -, jelentős előrelépés lenne a politika összetettségének megértésében. A mindennapi életben az emberek érzelmek egész sorát élik meg és fejezik ki, gyakran egyszerre. A tudósok számára ígéretes kutatási terület annak megértése, hogy ezek a többféle érzelmek hogyan hatnak egymásra és hogyan befolyásolják a politikai nézeteket és felfogást. Másodszor, a kutatók az érzelmek kapcsolatát is tanulmányozhatják. A különböző társadalmi identitások, például a faj, az osztály, a nem és az érzelmek közötti kölcsönhatás politikai kontextusban további kutatásokat igényel. Harmadszor, kultúrák és etnikumok közötti összehasonlító tanulmányokra van szükség, amelyek azt vizsgálják, hogy az érzelmek hogyan befolyásolják a politikát a különböző társadalmakban, kultúrákban és politikai rendszerekben. Negyedszer, és ez nem kevésbé fontos, a környezeti problémák érzelmi aspektusait is érdemes vizsgálni.

További figyelmet érdemel annak vizsgálata, hogy az olyan érzelmek, mint a félelem, a remény vagy az apátia hogyan befolyásolják a közvélemény megítélését, a politika alakulását és a kollektív cselekvést az éghajlatváltozással vagy a környezeti kérdésekkel kapcsolatban. Végezetül több kutatásra van szükség azzal kapcsolatban, hogy az érzelmek hogyan befolyásolják a konfliktusmegoldást, a béketeremtést és a tárgyalási folyamatokat. Annak megértése, hogy az érzelmek hogyan befolyásolják a megbékélési erőfeszítéseket és a békemegállapodásokat, potenciálisan javíthatja a konfliktusmegoldási stratégiákat. Az érzelmek vizsgálata a politikában továbbra is fejlődő terület, amely gazdag lehetőségeket kínál az interdiszciplináris kutatásra és az érzelmek, a hatalom és a társadalmi dinamika közötti összetett kölcsönhatás további feltárására. (Ugyanakkor elkeserítő is, hogy odáig jutottunk, hogy a magán uralkodni nem tudó tömegember érzelmeinek alakításával egész országok sorsát lehet befolyásolni, bár ez sem újdonság, gondoljunk csak a 19-20. század felforgató forradalmaira. – A szerk.)

Természetesen ezek a javaslatok fontosak ahhoz, hogy megértsük, mi történt a nyugati társadalommal. De ha a sorok között olvasunk, könnyen megérthetjük, hogy ezeknek a tanulmányoknak az irányai eszközöket is nyújtanak majd ahhoz, hogyan lehet jobban kezelni az érzelmeket, és hová irányítsuk őket. És a Nyugaton tapasztalható általános elbutulással összefüggésben ez még kiszolgáltatottabbá teszi ezen országok választóit a helyi politikai stratégáknak.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/05/30/emokracia-az-emberi-erzelme...