Chan Mo Ku, egykori katonatiszt (a Koreai Köztársaság – Egyesült Államok Egyesített Erők Parancsnokságának Stratégiai Tervezési Igazgatóságán) és Jinwan Park (a kínai Tsinghua Egyetem Schwarzman-ösztöndíjasa és egy Kelet-Ázsiára összpontosító washingtoni kutató) közös cikket jelentetett meg a Breaking Defense című amerikai katonai kiadványban 2024. május végén egy új négyoldalú megállapodás létrehozásának szükségességéről. Szerintük az új szövetségnek ezúttal az Egyesült Államokat, Kanadát, Japánt és Dél-Koreát kellene magában foglalnia, ki kellene terjednie az Északi-sarkvidékre és a csendes-óceáni térségre, és stratégiai célja Oroszország és Kína együttes megfékezése lenne.

A kérdésnek egy ilyen megfogalmazása túl ambiciózusnak tűnhet, de egy új struktúra létrehozása meglehetősen reális, ahogyan az Indiával, Japánnal, Ausztráliával és az Egyesült Államokkal folytatott négyoldalú biztonsági párbeszéd, valamint a háromoldalú AUKUS-megállapodás létrehozása is. Mindkét formátumot kifejezetten Kína ellen indították el. Létezik még a Quad-Plus, amelybe ezen kívül Brazília, Izrael, Új-Zéland, Dél-Korea és még Vietnam is beletartozik (utóbbi bevonása a Kínával folytatott területi tengeri vita miatt vált lehetővé).

Ebben az esetben az izgatás alapja az Oroszország és Kína közötti meglehetősen sikeres és növekvő együttműködéstől való félelem, valamint az a nyugati propaganda, hogy Oroszország militarizálja az Északi-sarkvidéket. Mivel az Északi-sarkvidéki Tanács euroatlanti tagjai bár felfüggesztették részvételüket ebben a testületben, még mindig rendelkeznek bizonyos katonai képességekkel. Az Egyesült Államoknak és Kanadának azonban gondjai vannak ezzel, emiatt valahogyan fedezniük kell az észak-csendes-óceáni szárnyukat. Ami a Moszkva és Peking közötti interakciót illeti, azt mondják, hogy 2022 januárjától 2023 júniusáig 234 kínai entitást regisztráltak, hogy az orosz sarkvidéki övezetben dolgozzanak. Alapvetően a gáz- és olajkitermelés és szállítás területén alkalmazott technológiákról van szó, amelyekre Kínának szüksége van. A két ország megnövekedett közös katonai tevékenységét is megjegyzik. Különösen az Alaszka partjai közelében, a Bering-szoros térségében 2023 augusztusában tartott haditengerészeti gyakorlatokat említik.

Aggódnak Oroszország Észak-Koreával való átfogó együttműködése miatt is, amely szintén jelentősen erősödött a közelmúltban.

A szerzők szerint: „Az Egyesült Államoknak és Kanadának a növekvő veszélyek elhárítása érdekében Japánhoz és Dél-Koreához kell fordulnia, két olyan kulcsfontosságú szövetségeshez, akiknek stratégiai érdekeik és egyedülálló képességeik vannak, és amelyek fokozhatják a biztonságot az Északi-sark vidékén.”

Ugyanakkor elismerik, hogy „a két ország interakciója jelentősen erősítheti a szövetség védelmi képességét. Tokió vezető szerepet játszik a tengeri biztonsági előírások és a környezetvédelem előmozdításában. Azáltal, hogy Kanada rendelkezésére bocsátják világszínvonalú óceáni radarjaikat és távérzékelési technológiáikat, amelyeket a halászattól való nagyfokú függőség és a természeti katasztrófákkal való rendszeres ütközések miatt évtizedek óta fejlesztenek, Japán jelentősen bővítheti Kanada megfigyelőképességét. A kanadaiak nemrégiben bejelentették, hogy 20 év alatt 1,4 milliárd dollárt kívánnak befektetni az északi-sarkvidéki tengeri érzékelők javításába.

Dél-Korea, a Kínával versengő hajóépítő óriás lehet a kulcs a szövetségesek elöregedő sarkvidéki haditengerészeti flottái modernizációjának felgyorsításához. Ráadásul, mivel Kanada megígérte, hogy 20 év alatt 18,4 milliárd dollárt költ arra, hogy több korszerűsített taktikai helikoptert szerezzen be az Északi-sarkvidéken való használatra, Dél-Korea fejlett fegyvergyártásával ebben is segíthet.

Egy ilyen szorosabb együttműködés a katonai-ipari szférában megerősítené a biztonsági struktúrát az Északi-sarkvidéken, miközben elmélyítené a katonai együttműködést. Ezen túlmenően az erőfeszítések többoldalú irányító testületek keretében történő egyesítése lehetővé tenné az USA vezette demokratikus koalíció számára, hogy együttesen alakítsa a Csendes-óceán északi részének helyzetét. Az olyan fórumokon, mint az Északi-sarkvidéki Tanács és a Japán, Dél-Korea és Kína közötti háromoldalú csúcstalálkozó, az álláspontok összehangolása megvédhetné az Északi-sarkvidék jövőbeli körvonalainak meghatározásához fűződő, egymást átfedő érdekeiket.”

Vagyis egyértelmű hangsúlyt látunk a NATO szerepvállalására, ahol az USA partnerei a régióban további eszközökké válhatnak, és lehetőséget biztosíthatnak a katonai-ipari komplexumuk számára. Ugyanakkor az is elhangzik, hogy Kína szerepvállalása az orosz Északi-sarkvidéken aláássa Japán regionális biztonságát, és mivel az éghajlatváltozás miatt az Északi-sarkvidék erőforrásai hozzáférhetőbbé válnak, a jelenlegi status quo keretei között a Távol-Észak az Egyesült Államok olyan ellenfeleinek ellenőrzése alá kerül, amelyeket a szerzők „revizionista autokráciáknak” neveznek. Következésképpen hosszú távon a Nyugat és ázsiai csatlósai arra számítanak, hogy valahogyan hozzájutnak olyan erőforrásokhoz, amelyek közvetlenül Oroszország szuverén gazdasági övezetében vagy más vitatott területeken találhatók, amelyekre jelenleg nem tarthatnak igényt.

Más szerzők az utóbbi időben az Egyesült Államok és ázsiai partnerei közötti szorosabb katonai és hadiipari integráció szükségességéről beszéltek, saját érveiket felhozva.

Ami a politikai földrajz doktrinális felfogását illeti, nem szabad elfelejteni, hogy az Egyesült Államok tervei szerint korábban a Csendes- és az Indiai-óceánt egyetlen geostratégiai térré egyesítette. Először a Pentagon, majd a Fehér Ház is elfogadta az új Indo-Pacifica kifejezést, és ehhez a térséghez igazította kezdeményezéseit. Természetesen a Kínával való szembenállás egyértelmű volt, így India készségesen támogatta az új doktrínát.

2022-ben pedig megjelent az EuroArctic koncepciója, amelynek hasonló feladata volt az európai térségben már jelen lévő amerikai partnerek megerősítése. Itt a kijelölt ellenfél Oroszország volt, amellyel szemben Washington utasítására a NATO-szövetség felléphetett.

Ebben az esetben az Egyesült Államok két olyan geopolitikai ellenfelének egyesüléséről van szó, amelyet doktrinális fejlődésük szerint az Egyesült Államok fő stratégiai versenytársnak tekint. És mivel Kína nem rendelkezik fizikai hozzáféréssel az Északi-sarkvidékhez, szükségessé válik a spekulatív stratégia kiigazítása és a Csendes-óceán hozzáadása.

Ezért nagyon is lehetséges, hogy hamarosan egy új kifejezéssel találkozunk, az Arctico-Pacific-kal, amely először az elemzőközpontok számos kiadványában jelenik meg, majd a washingtoni kulcsminisztériumok döntéshozói vezetik be az állandó használatba.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/05/31/uj-katonai-szovetseget-form...