Dugin: Ha az ördög civilizációja a te oldaladon áll, akkor valamit rosszul csinálsz
Elsődleges fülek
Izrael Palesztina elleni háborújának eszkalációja kétségtelenül egybekovácsolja az iszlám világot. A nyugati neokonok megint arról beszélnek, hogy védjük meg a „zsidó-keresztény civilizációt a muszlimokkal szemben”. Erre a Hamász radikális ideológiája megfelelő ürügyet kínál. Csakhogy a Nyugat a mély ateizmus, a materializmus, a súlyos perverziók legalizálásának társadalma, aminek már régóta semmi köze a tradicionális teológiához és értékrendhez (és irányultságokhoz). Nem tekinthető sem kereszténynek, sem vallásos izraelitának. Ha a Nyugat jelen állapotában Izraelt támogatja, akkor az valamiben súlyosan bűnös. Ha ugyanis az ördög civilizációja a te oldaladon áll, akkor valamit rosszul csinálsz. Nincs már olyan, hogy zsidó-keresztény világ, ennek a kifejezésnek már egyszerűen nincs értelme. Ezzel szemben az iszlám világ létezik, és ott a hagyományok még mindig elevenek és erősek. Kiviláglik hogy a konfliktus nem a zsidó-keresztények és a muszlimok között zajlik, hanem a muszlimok küzdenek a sátán világa, a Dajjal birodalma ellen. Biden ötlete, hogy Ukrajna támogatásának témáját Izrael támogatásával ötvözi, csak aláhúzza ezt: a Nyugat mindig azok oldalán áll, akik alávetik magukat hegemóniájának és szolgálják azt. A muszlimok nem voltak Ukrajna ellenségei és Oroszország szövetségesei (kivéve az eszkatologiailag felébredt Iránt és Szíriát), de most azok lesznek. Oroszország a többpólusú világ egyik pólusa. Az iszlám egy másik pólusa. Mindkét pólus ellenzi a Nyugat megátalkodott próbálkozását, hogy bármi áron, akár világháború árán is megmentse az unipolarizmust és globális dominanciáját. Az Izraellel folytatott palesztin konfliktus nem volt a civilizációk konfliktusának frontvonala. Most már az. Ahogy az Oroszország és Ukrajna közötti feszültségek is regionális jellegűek voltak, amíg a kijevi nácikat nem támogatta a Nyugat. Azonban az ukrajnai háború azonnal a multipolaritás és az egypólusúság közötti globális konfrontáció frontvonalává vált. Ennek a konfrontációnak a kiterjedtsége egyre nő. A helyzet egyre baljósabb. A bolygón már most több milliárd ember meg van győződve arról, hogy a kollektív Nyugat és szövetségesei az abszolút gonosz, az Antikrisztus civilizációja. A demokraták, a globalisták és a neokonzervatívok láthatóan démoni vezérlet alatt egyenesen a szakadékba vezetik az emberiséget.
A . Dugin.
https://szentkoronaradio.com/blog/2023/10/10/dugin-ha-az-ordog-civilizac...